Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.07.27.

Vége a háborúnak, békét kötött G.w.M és Csuti

G.w.M eddig csak az interneten bonyolódott csatározásokba szerelme exférjével, de attól mereven elzárkózott, hogy konkrét nyilatkozatot tegyen kettejük viszonyáról.

Szerző Maca néni

A népszerű rapper és a szintén közkedvelt üzletember-influenszer között érthető okokból feszült volt a viszony idén januártól, hiszen Csuti nem volt túl boldog a ténytől, hogy alig három év házasság után Kulcsár Edina G.w.M mellett keresi a boldogságot. Ezen a ponton elszabadult a pokol a szerelmi négyszögben, hiszen a rapper is otthagyta két gyermekének anyját, aki szintén nem repesett a történésektől. Hónapokon át csak kapkodtuk a fejünket, hiszen szinte nem telt el úgy nap, hogy a felek ne üzengettek volna egymásnak valamit és bizony néha el is szaladt a ló a pikáns történet szereplőivel. A legdurvább csörték G.w.M és Melanie között zajlottak, de azért volt bőven adok-kapok a rapper és Csuti között is.

Fotó: YouTube

Nincsenek már ellentétek

Ezért is érezte úgy Ábrahám Róbert, az újonnan indult Talk 44 című internetes műsor házigazdája, hogy a rapperrel készített interjúban nem kerülheti el a kérdést: milyen viszonyban van most G.w.M és Szabó András „Csuti”? A fiatal zenész pedig meglepő választ adott. "Figyelj Robi! Én erről soha nem nyilatkoztam. Ebből nagyon kimaradtam. Az, hogy erről kijött bármilyen cikk, nem az én művem volt. Teljesen elszigeteltem magam és ezt tartom továbbra is, viszont azt ki tudom neked jelenteni - és akkor most itt nyilatkozom -, hogy egészséges, jó viszony van köztem és Csuti között.

Nincsenek ellentétek, normalizálódtak a dolgaink" 

- árulta el a rapper a műsorban, ami teljes terjedelmében szerda este 18 órától lesz látható a YouTube-on.

Hajdú Péternél borult a bili

G.w.M nyilatkozata azért jó hír, mert a két férfi kapcsolata komoly mélypontról indult, amikor januárban bombaként robbant a hír, Kulcsár Edina nem csak szakított férjével, de „soha nem tapasztalt” szerelemre lobbant a mindössze 25 éves rapperrel. Csuti ezután teregette ki a szennyest és több fórumon is hangoztatta: átverve érzi magát, hiszen ő még januárban is abban a hitben élt, hogy Edinával a házasságuk megmentésén dolgoznak. Ennek némileg ellentmondani látszott az a nyilatkozata, amit márciusban tett az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban. Ott ugyanis azt állította, hogy az ünnepek alatt, vagyis december végén bukott le a felesége egy üzenetváltás miatt. G.w.M ezután állt bele Csutiba: "Már lassan ott tart a sztori, hogy áldozatnak lenni a legmenőbb a világon. Csuti pontosan tudott mindent, amit láthatott az említett beszélgetésben Edina telefonján. Most azt mondja, hogy az ünnepekkor tudta meg, majd január tizedikén még úgy posztolt, mintha a házassága megmentésén dolgozna. Aztán rá négy napra bejelentik a válást. Vannak itt ellentmondások.

Nagyon remélem, egyszer mindenkinek elmúlik ez a celebségért való viszketése. Mindenkinek a békére, a harmóniában történő gyereknevelésre kellene törekedni, nem a felesleges mártír, nyilvános nyálaskodásra. Nagyon uncsi már, Csuti!

 - írta a műsor után G.w.M, aki akkor nem kapott sem nyílt, sem burkolt választ a Csutinak címzett üzenetére.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A közös tetkó már sok(k) volt...

A két férfi közötti utolsó ütésváltásra másfél hónappal ezelőtt került sor, amikor is Kulcsár Edina és a rapper megmutatták a közösségi felületeiken, hogy egy közös tetoválással pecsételték meg szerelmüket, amit ezzel az örökkévalóságnak delegáltak. Ekkor jött el Csuti ideje, aki egy egyértelmű, ámbár viszonylag elegáns tüskét helyezett el a saját közösségi felületein: "Nincs ezzel az égvilágon semmi baj, szeretik egymást, miért ne varrathatnák magukra egymás nevét? Egyébként én is magamon viselem életem igaz szerelmeinek a nevét: Nina és Medox" - reagált az üzletember, akinek szavaiból kisejlett a provokáció, de végül ez nem volt elég olaj a tűzre, most pedig úgy tűnik, hogy a felek végleg elásták a csatabárdot és mindketten boldogok új párjuk oldalán.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek