Létrehozva: 2022.07.07.
Módosítva: 2022.07.07.

Nem titok többé: ő Sáfrány Emese új szerelme

Már az első randevújukon lebuktak. Pár hónap alatt ismét rátalált a boldogság a sztáranyukára.

Szerző Ripost

Sáfrány Emese hónapokkal a szakítása után újra boldog. Legalábbis elindult ezen az úton. Erre lehet következtetni abból, hogy a minap a Duna-parton látták TNT Intivel szorosan összefonódva sétálni. A légtornász a Borsnak elismerte, kibontakozóban van a kapcsolatuk…

Fotó: Bors

„Nem tagadom, láthattak minket, de a részletekről sem most, sem később nem szeretnék beszélni. Mindenki tudja, hogy Ádámmal hónapok óta külön vagyunk. A bejelentésünket jóval megelőzte a szakításunk. Az eltelt időben folyamatosan azon dolgoztam, hogy lezárjam a múltamat, a kapcsolatomat a gyermekem édesapjával. Ahogy ez sikerült, én is sokkal nyitottabb lettem a világ felé” – kezdte Sáfrány Emese, majd hozzátette, Intivel még 2020-ban, A Konyhafőnök című főzőműsor forgatásán ismerkedtek meg.

Fotó: Bors

„Fontos tisztázni, hogy akkor még mindketten párkapcsolatban éltünk, semmi sem alakult ki közöttünk. Egy ideje kezdtünk el beszélgetni, és ezáltal kerültünk közelebb egymáshoz. Azon most mindketten elmosolyodtunk, hogy az első komoly randink alkalmával úgymond lebuktunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindketten ismertek vagyunk, és nem is akartunk bujkálni, de egyelőre nem szerettük volna a köztünk alakulóban lévő kapcsolatot a nagyvilág elé tárni. Nagyon jól éreztük magunkat, kedveljük egymást, de a jövőben ezzel és a magánéletünkkel kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni. Nem tartottunk még ott, hogy mi ezt nyilvánossá tegyük” – jelentette ki a csinos édesanya.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár