RETRO RÁDIÓ

Márió, a harmonikás: Majdnem én is meghaltam

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 26. 10:50

Megrendítő vallomást tett Márió.

Márió, a harmonikás egyedül neveli 12 éves lányát, mert a felesége daganatos betegségben elhunyt, majd ő is annyira rosszul lett, hogy majdnem életét vesztette.

Fotó: TV2

„Szerencsére a család is mellettünk áll. Segítenek a nagyszülők, a testvéreim és a sógornők. Az elmúlt hónapokban nehéz időszakon mentünk keresztül. A feleségem gyógyíthatatlan daganatos betegsége, majd tavaly októberi elvesztése óriási trauma volt. Ancsa még mindig csak 44 éves lenne... Őrizzük az emlékét, sokat beszélünk róla, mindennap felelevenítjük a közös történeteinket. A fényképe ott van a nappaliban, nem feledjük” – magyarázta a zenész, aki hozzátette: a párja nélkül töltött első karácsony, húsvét és anyák napja rendkívül fájdalmas volt.

Próbálják kibírni a gyászidőszakot

A trauma ellenére próbálnak nem szomorkodni, mivel  Márió elmondása alapján a kedvese igazán vidám nő volt.

Hiszek a lélekvándorlásban, és a buddhizmus által könnyebb elfogadni, hogy Ancsa itt hagyott minket, mert különben nincs ésszerű magyarázat arra, hogy egy negyvenes éveiben járó nőnek és édesanyának miért kell fiatalon búcsút mondania a földi léttől

– mesélte a kedveséről.

Újabb csapás jött

A harmonikás nemrég elkapta a koronavírust, ami miatt sürgősen kórházba szállították: öt napig életveszélyes állapotban volt, a tüdeje alig működött, a szervezete pedig nem reagált a gyógyszerekre. Az orvosok már a legrosszabb forgatókönyvre is felkészítették a családtagjait - írja a Blikk.

„Majdnem én is meghaltam, de legbelül éreztem, hogy fel kell állnom. Nem hagyhatom, hogy a lányom árva legyen. Egy belső hang azt súgta, nekem még feladatom van és kijövök a kórházból” emlékezett vissza a harmonikás, aki azóta teljesen felépült.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.