Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.06.15.

Szétszedik a követők Varga Irén kedvesét: ezt tette Laci

A netes híresség harmadszor élte át minden menyasszony rémálmát.

Szerző Maca néni

Varga Irén hetek óta lázasan készült élete nagy napjára, vagyis arra, hogy férje, Laci végre Isten előtt is összekösse vele az életét. A pár még egy élő Instagramos bejelentkezést is beígért, hogy követőik is ott lehessenek, amikor kimondják az igent. 

esküvő
Fotó: Pixabay.com

A nagy esemény szerdán délelőtt 10 órakor lett volna esedékes, ráadásul Irén és Laci külföldre utazott, hogy egy igazán mesés környezetben esküdjön örök hűséget egymásnak. 

Fotó: Instagram

10 órakor azonban hiába várták a ceremóniát. Irénke kissé megkésve indította az élő adást és talpig menyasszonyi ruhában, könnyeivel küszködve jelentette be, hogy a menyegző elmarad, mivel Laci az utolsó pillanatban visszalépett, vagyis szó szerint az oltárnál hagyta faképnél a menyasszonyt. 

Hogy mi áll a vőlegény döntésének hátterében, azt egyelőre nem tudni, ám az biztos, hogy korábban soha nem tapasztalt gyűlöletcunami zúdul Lacira a komment szekcióban. Irénkéhez pedig áradnak a kedves szavak, amire „karrierje” során szintén nem volt példa. Persze sokan vannak, akik úgy vélik, hogy valójában szó sem volt templomi esküvőről, csupán egyfajta átverésről van szó, amivel Irénke követőket igyekezett toborozni. Nos, félő, hogy az igazság sosem derül majd ki. 

Egyébként ez utóbbi teóriát látszik alátámasztani az egyik kommentelő is, aki leírta, hogy a pár a szüleivel egy gépen utazott és Dubaiba mentek. Ez pedig minimálisra csökkenti egy katolikus esküvő lehetőségét, ahogyan az a szerda reggeli élő bejelentkezés is, melyben hősnőnk közölte, hogy bikiniben mondja majd ki az igent. Nos, ez egy európai templomban is lehetetlen, Dubaiban pedig egyenesen főbenjáró bűn lenne.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb