tóth gabi
Hármasikrei érkezése előtt már hónapokkal korábban befeküdt a kórházba az énekesnő. Orvosai komoly felügyelet alatt tartották.
Először szólalt meg a szülés után Rúzsa Magdi. A Hot!-nak adott egy exkluzív interjút, amiben a picik érkezésének a felkészüléséről, a kórházban töltött időről, sőt még a nehézségeiről is őszintén és nyíltan beszélt.
Az aranytorkú énekesnő orvosai javaslatára már karácsony előtt befeküdt a kórházba, ahol a február első napján bekövetkezett szülésig, volt lehetősége ráhangolódni Keve, Zalán és Lujza érkezésére. Közel öt hónap távlatából is nehezére esik szavakba önteni, hogyan élte meg az áldott állapotot és a szülés pillanatát, amit azóta sem szeretne elfelejteni, többször is újra felidézi magában.
„Nincsenek megfelelő szavak arra, ami akkor és ott zajlott! Ha visszagondolok, az aggodalmakkal együtt gyönyörű szép várandósságom volt, tele reménnyel, szeretettel. Isten közeli állapotnak éreztem az egészet. A szülés is nagyon meghatározó és mély pillanat volt, a sorsunkat a Jóisten kezébe helyeztem. Időről időre visszanézem a teljes szülést! Érdekes látni, milyen volt akkor az arcom, újra hallani, ahogy ezek a pici babák sorban egymás után felsírnak” – idézte fel a kezdeteket meghatódva Magdi a Hot!-nak.
Az énekesnő több hetet töltött a Honvéd kórházban, ahol egy teljes szakembergárda gondoskodott róla és a picikről. Őszintén mesélt arról, milyen érzések zajlottak benne akkor, és hogyan tette meg az első lépéseket az önállósodás felé.
„Erős hospitalizáció alakult ki nálam; ez azt jelenti, hogy megszoktam, hogy óvnak. Annyira csak a kórházban éreztem biztonságban magam, hogy szinte rettegtem eljönni! Soha nem felejtem el, hogy amikor először mehettem ki egy sétára, sírva fakadtam az utcán, annyira új volt, hogy kint járok. Féltem ettől az érzéstől, nagy mélységeket, magasságokat éltem meg az elején! Volt bennem egy erős pánik, hogyan tudok létezni három babával azon a biztonságon túl, amit a kórházban tapasztaltam. Lassan aztán elkezdtem levetkőzni ezt, itthon is óriási segítséget kaptam a szeretteimtől. Megnyugodtam, hogy meg tudom csinálni, hogy van élet a kórházon túl is!” - mondta Magdi a lapnak.
Az újdonsült anyuka rendkívül hálás a kórházi szakembereknek, hogy megtanították neki a babák körüli teendőket, sőt már egy rendszert is kialakítottak, amit otthon követhettek. Ha további részletek érdekelnek, milyen érzés volt Magdi számára hazatérni a hármasikrekkel és milyen mindennapi rutinjaik alakultak ki azt a Hot! eheti számából tudhatjátok meg.