Létrehozva: 2022.06.02.
Módosítva: 2022.06.02.

Önkezével vetett véget életének VV Krisztián

29 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el a ValóVilág hatodik szériájának szívtiprója.

Szerző Maca néni

Nyolc évvel ezelőtt ismerte meg az ország Bata Krisztiánt, azaz VV Krisztiánt, a kölyökképű vidéki fiút, aki a ValóVilág-villában mindent elsöprő szerelembe esett Izával, a ház akkori legszebb lakójával. A kapcsolatuk egy ideig működött is, aztán szétváltak az útjaik, és azóta szinte semmit sem lehetett hallani a jóképű fiúról.

Fotó: Bors

Rendőrségi ügybe keveredhetett

Krisztián időközben Ausztriában telepedett le, Graz mellett egy kisvárosban élt és dolgozott, a médiaszereplést kerülte, bár a környéken lakó magyarok közül voltak, akik hallottak a tevékenykedéséről. Azt pletykálják, hogy nem bánt szépen a lányokkal, és emiatt rendőrségi ügybe is keveredhetett, de erre egyelőre semmilyen hivatalos bizonyítékot nem találtunk. Az viszont szomorú tény, hogy Krisztián május 31-én váratlan hirtelenséggel meghalt.

A Bors elsőként Krisztián édesanyját érte el telefonon, aki érthető módon alig találta a szavakat ebben a szörnyű helyzetben. "A fiamnak volt a legnagyobb szíve a világon, nagyon jó ember volt!" – mondta a telefonban zokogva. "Utoljára karácsonykor láttam, akkor volt itthon. Egy telefonhívásból tudtam meg, hogy nincs többé…"

Pillanatnyi rossz döntés

Azt már Krisztián egy régi versenytársától, a családdal közeli kapcsolatot ápoló VV Vikitől tudtuk meg, hogy mi történhetett a tragikus éjjelen a fiú osztrák albérletében.

"Az idegenkezűséget teljesen kizárták, és úgy tartják, hogy egy pillanatnyi rossz döntés miatt vesztette életét. Anyukája beszélt vele utoljára, de elmondása szerint jó hangulatban volt. Tart a nyomozás még mindig arról, hogy pontosan mi történt, de az biztos, hogy mivel nagyon alacsony helyről ugrott ki, így biztosan nem abba halt bele, hogy leesett" – mondta az ex-villahős, aki mellett a Belevalóvilág akkori műsorvezetője, VV Béci is megszólalt nekünk:

"Ez egy nagyon tragikus történet. Úgy hallottam, hogy az emeletről ugrott ki. Így vetett véget az életének" – mondta megrendülten a zenész.  "Eszem megáll attól, hogy egy 29 éves mondhatni még gyerek ennyire maga alatt legyen, hogy megölje magát" – nyilatkozta.

Az édesapja öngyilkos lett

Ha így történt, az nem csak azért szörnyű tragédia, mert Krisztián még nagyon fiatal volt, hanem azért is, mert az édesapja is ugyanilyen körülmények között halt meg nem sokkal azután, hogy a fia kiesett a Való Világ játékból. Belegondolni is borzalmas, hogy mit élhet most át VV Krisztián családja.

„Remélem, jó helyen van odafönt”

Krisztián villabéli szerelménél, VV Izánál nem múltak el nyomtalanul az együtt töltött évek. A lány jelenleg Amerikában él, ott gyászolja exét.  "Úgy két éve beszéltünk utoljára, amikor meghallottam a hírt, fel sem fogtam igazán. Még mindig a sokk hatása alatt állok, nézegetem régi videóinkat, képeinket és csak a jó dolgokra emlékszem. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, amíg tartott, nagyon szerettem, remélem, jó helyen van odafönt" – mondta a Blikknek Iza.

Népszerű játékos volt a villában

Krisztián 21 évesen költözött be a ValóVilág-villába 2014-ben, a reality hatodik szériájában együtt versenyzett többek között Aurelióval és Izával, akivel sokáig egy párt alkottak. A versenyző az utolsó előtti párbajig jutott, a végső győztessel, Aurelióval szemben maradt alul, több mint 100 nap bentlakás után.


 

 


 

origo.hu

Itt vannak az elképesztő részletek a kínai elnök magyarországi látogatásáról

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”