LELKIZŐ

Szerző Ripost

1 éve

Megcsalták Shakirát: tizenkét év után különköltözött az énekesnő

A kolumbiai énekesnő rajtakapta labdarúgó férjét egy másik nővel az ágyban.

Szerző Ripost

Mesébe illő szerelem volt Shakira és a sztárfocista, Gerard Piqué kapcsolata. Még 2010-ben a világbajnokság hivatalos dalának, a Waka Waka klipforgatásán ismerkedtek meg egymással, majd hónapokkal később már egy párt alkottak. 

Kapcsolatukból két gyönyörű gyermekük is született, Sasha és Milan. Ám most villámcsapásként ért véget minden köztük, amikor az énekesnő állítólag rajta kapta Piquét egy másik nővel. 

Fotó: YouTube

A megcsalás miatt válságba került a kapcsolatuk, a lapok pedig már arról cikkeznek, hogy külön is költöztek. Piqué visszaköltözött régi, barcelonai apartmanjába, és már hetek óta ott él egyedül, míg az énekesnő és a gyerekek maradtak a közös otthonukban.
A külföldi sajtó arról pletykált, hogy Piqué nagyon sokszor eljárt csapattársával bulizni, amik során mindig más nővel látták. Egy-egy éjszakai mulatság miatt, még az edzését is elhalasztotta. A két híresség egyelőre még nem jelentette be kapcsolatuk végét, de Shakira új dala, a Te Felicitó a dalszövege is arra utal, hogy összetörték a szívét. 

Valami biztosan nincs rendben, ugyanis a közösségi médiában sincsenek már közös fotóik. Sőt Shakira legutóbbi Ibizai nyaralásán is csak gyerekeivel közös fotók készültek. 



 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő módszert vezetett be a Spar a tolvajok ellen

origo.hu

Képtelenség levenni a tekintetet a szuperszexi ringlány hatalmas melleiről - képek

metropol.hu

Fricskaáradat zúdul a tánccsapatra Tóth Gabi miatt

ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

mandiner.hu

Kiborult az LMBTQ-lobbi az olasz kormány új törvényjavaslata miatt, akad, aki már a kivándorláson gondolkodik

origo.hu

Köllő Babett magából kikelve ordibált, dobálta zsűritársát

mindmegette.hu

Hétvégi menütippek, ha nem tudod, mivel kápráztasd el a családod

vg.hu

Visszaállítani a szakember szó becsületét (X)

origo.hu

Sörfesztivál Kőbányán! (x)

origo.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)

ripost.hu

Újabb rendőrgyilkosság történt: egy ember meghalt, egy megsebesült

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

"Szeretném, ha egy gyerek sem érezné ezt": Gáspár Zsolti ismét segített

LELKIZŐ

Kóbor Zsóka megható szavai: ezt mondaná Lénáról az édesapja

LELKIZŐ

Volt feleségei Jákob Zolinak dolgoznak: „Megbecsülöm őket anyagilag is”

LELKIZŐ

„Azt mondta, hogy reggel találkozunk” – kiderült, miért halt meg az Eufória sztárja

LELKIZŐ

Itt a teljes igazság: G.w.M mindent elmondott a kórházról