tóth gabi
A színészlegenda kedden hagyta el a kórházat és azóta minden erejével a pihenésre koncentrál.
A legtöbb ember számára a pihenés, amolyan vágyott dolog és jó is benne, vagyis bármikor képes hátradőlni és a hasát süttetni anélkül, hogy megunná az édes semmittevést. Bodrogi Gyula azonban nem tartozik közéjük. Számára a kötelező, orvos által előírt nyugalmi állapot maga a rémálom. Pedig a 88 éves Nemzet Színésze, most nem tehet mást, mint, hogy egész álló nap lazít és a gyógyulásra koncentrál. Ahogy arról lapunk is beszámolt Bodrogi az elmúlt két hétben kétszer is kórházba került.
Először május 18-án lett rosszul otthonában, ahonnan kezelőorvosa javaslatára azonnal kórházba szállították, még éppen idejében ahhoz, hogy megmentsék az életét. Alig egy héttel később a színészóriás ismét légszomjra panaszkodott, kedvese Angéla ismét hívta Dr. Merkely Béla szívspecialistát, aki megint mentőt küldött érte. Kiderült, hogy a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas legenda tüdeje bevizesedett, ezért másodjára is azonnali beavatkozásra volt szükség. Mindenki Gyula bácsija öt napon át volt kórházban, ahonnan kedden engedték haza. Azóta otthonában lábadozik és szerencsére egyre jobban és jobban van. Sőt, szép lassan megtanult pihenni...
"Nem hittem, de igenis lehet tervezetten, szándékosan pihenni! Elég hozzá, hogy az ember koncentrál arra, hogy nyugton legyen. Én például ha ledőlök, erőltetem, hogy olyan helyzetbe kerüljön a fejem, amelyikben el szoktam aludni és láss csodát, percek kérdése és már horpasztok is! Amit az ember alapvetően fáradságból csinál, azt én most szándékossá tettem és szép eredményeket érek el" - mesélte vidáman Bodrogi Gyula, "Tényleg igaza volt az orvosomnak, aki azt mondta, hogy a ramaty állapotomból csak a pihenés hozhat ki. Azt tapasztalom, hogy egy kis szundikálás, és máris erőre kapok. Talán apróságnak tűnik, de ébredés után anélkül tudom feltenni a lábam a puffra, hogy a kezemmel segítenem kéne és ez nagy dolog. Szóval most három dolgot csinálok egész nap. Pihenek, pihenek és ha ezekkel végeztem, pihenek, jöhet még egy kicsi"- nevette el magát a színész, aki nem tagadja, a színpad már hiányzik neki, de bízik benne, hogy a következő színházi évadban már a régi lesz és kisujjból végig játszik majd egy estét.
"Az orvosaim nem bocsátkoznak jóslatokba azzal kapcsolatosan, hogy mikor játszhatok újra, de én bizakodó vagyok. Amint képes leszek egy levegőre eljutni ából-bébe anélkül, hogy valami nem stimmelne, már megyek is a színpadra. Azon dolgozom, hogy ez mihamarább megtörténjen és erre valók a gyógyszerek is, amiket Angéla akkurátusan adagol nekem az előírtak szerint" - tette hozzá Bodrogi Gyula.