Létrehozva: 2022.05.13.

Megalázottság: Solti Ádám felesége eltűnt a közösségi médiából

Solti Ádám a napokban jelentette be, hogy házasságon kívüli gyermeke született egy nőtől, aki tíz éven át volt a szeretője.

Szerző ripost

Múlt vasárnap robbant a bomba: bár a rajongók éveken át azt hitték, hogy Solti Ádám és felesége, Solti Bernadett idilli házasságban élnek, a színész bevallotta a nagyközönségnek, hogy éveken át átverte őket és a kedvesét is.

2020 novemberében ugyanis házasságon kívüli gyermeke született egy nőtől, aki tíz éven át volt a szeretője. A történetben a legdöbbenetesebb, hogy a szerető sokkal régebb óta jelen volt Ádám életében, mint Bernadett, akivel 2014-ben találtak egymásra. Míg a nő 2010 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal a színész titkos életének főszereplője volt.

Solti Ádám: "Egy oltári nagy hülye f*sz voltam"

Fotó: Ripost

Ádám akkor így nyilatkozott a Blikknek a viszonyról:

"Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, elsősorban a feleségemtől, akit megcsaltam, és akinek évekig hazudtam, olyan mérhetetlen fájdalmat okoztam, amelyet nem érdemelt meg. A rajongóktól, színházba járóktól, a nézőktől és az olvasóktól is bocsánatot kell kérnem, mert minden bizonnyal most csalódnak majd bennem. Nem akarok mentegetőzni, megúszni a történetet, hibáztam. Oltári nagy hülye, f*sz voltam, és egy rossz döntéssel rengeteg ember életét nehezítettem meg, sőt, majdnem tönkre is tettem."

Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban a feleségemmel, és én a leggyávább, legrosszabb dolgot választottam, félreléptem. A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam. 

"A sokk akkor ért, amikor 2020-ban közölte, teherbe esett tőlem és megtartja a gyereket. Nem akartam elhinni. Először könyörögtem neki, hogy ne tartsa meg, hiszen én nem akarom ezt a gyereket, de ez mindig a nő döntése. Az ő teste, akarata, jogilag sem volt semmilyen lehetőségem arra, hogy ne legyek apa. Mindezt úgy, hogy a feleségemmel évek óta küzdünk egy babáért, ennek nem így kellett volna történnie" - fogalmazott a csalfa színész.

Solti Ádám édesapja támogatja az unokáját

Ádám szeretője azóta közleményt adott ki, amiben cáfolta a gyermeke édesapjának szavait: kiemelte, hogy esze ágában sincs felfednie a kilétét a nyilvánosság számára, és nem akarta lebuktatni a színészt.

A Borsnak nyilatkozott Ádám édesapja, Ferenc, aki elmondta, hogy esze ágában sincs lemondani az unokájáról, akit mindenben támogat, akárcsak a fiát.

"A családba természetesen mindenki beletartozik” Mindannyian elfogadjuk a tényt, vagyis a kis jövevény világra jöttét. A családba természetesen mindenki beletartozik; Ádám, a felesége, a közeli és távoli rokonok egyaránt. Kétségkívül annyiban van különbség közöttünk, hogy ki-ki habitusa vérmérséklete szerint tudja elfogadni az eseményt. A témában – bár bizonyára vannak, akik másképp gondolják – a saját nézőpontom szerint azt tudom mondani, hogy Solti Ádám komoly, felnőtt, házas ember, a saját cselekedeteinek mozgatórugóit ő saját maga tudja megítélni" - árulta el Solti Ferenc, hozzátéve, hogy nagyon szereti a kisunokáját.

Solti Ádám felesége eltűnt a közösségi médiából

Solti Ádám azóta sem nyilatkozott, ahogy a felesége, Berni sem, aki egy évvel ezelőtt, egy véletlen folytán tudta meg, hogy a férjének született egy gyermeke. Néhány hétre el is költözött a közös otthonukból, de aztán úgy döntött, elnézi az éveken át tartó kettős életet. 

Az viszont szinte egészen biztos, hogy megalázó számára a kialakult helyzet, hiszen míg az utóbbi években csaknem minden nap rendszeresen tett közzé tartalmakat az Instagram-oldalán, a botrány kirobbanása óta viszont letitkosította a fiókját - akárcsak a férje - és nem osztott meg új bejegyzést vagy Instagram-történetet.

Ráadásul az összes bejegyzése alatt letiltotta a hozzászólási lehetőséget, így az aggódó rajongók legfeljebb privát üzenetben biztosíthatják őt a támogatásukról.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter