Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.09.
Módosítva: 2022.05.09.

Ambrus Attila Berki Krisztiánról: Látszott, hogy ott valami nincs rendben

A Viszkis és Berki egy időben nagyon jó barátok voltak.

Szerző ripost

Már nem volt alkalma Ambrus Attilának arra, hogy békét kössön Berki Krisztiánnal. A 41 éves korában elhunyt médiaszemélyiség váratlan halála Attilát is megdöbbentette, annál is inkább, mert egykor nagyon szoros barátságot ápoltak egymással.

Krisztián és Attila 2017-ben egy csapatként versenyeztek az Ázsia Expressz első évadában, amit meg is nyertek. Heteken át egymásra voltak utalva, ez idő alatt pedig többször meg is nyíltak egymás előtt. Attila akkor többször is látta, hogy Berki elsírja magát a kislánya hiánya miatt. 

Fotó: Ripost

A műsor után közösen adtak ki egy könyvet, ám a barátságuk ezután megromlott. Attila felidézte a legutolsó beszélgetésüket, ami nem éppen baráti hangnemben zajlott.

Az utolsó beszélgetésünk vitatkozássá fajult a közös könyvünk miatt. Akkor nagyon feldúlt volt, ott már éreztem, hogy valami nem kerek, én nem ilyennek ismertem meg Krisztiánt. Iszonyatosan beleállt a dolgokba, pedig korábban nem ezt csinálta. Az utolsó beszélgetésünk nagyon eldurvult, éreztem, hogy valami ott nincs rendben, legalábbis én ezt éreztem.

- fogalmazott a Mokkában Ambrus Attila.

A vita ellenére Attila úgy véli, sokan jobban tennék Krisztián bírálói, ha csendben maradnának.

"Azt vallom, hogy ha egy ember nem tudja magát megvédeni, különösen egy haláleset miatt, akkor nem illik bántani. Függetlenül attól, hogy hibázott, nem hibázott, megosztó volt-e vagy nem. Nem tudja magát megvédeni, a legoptimálisabb az volna, ha az emberek csendben maradnának az ítélkezés helyett. Főleg azért, mert ott a két kislány, akik valószínűleg majd egyszer visszaolvassák ezeket a véleményeket. Ők nem érdemlik meg ezt" - hangsúlyozta Ambrus Attila.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”