
Hosszú idő után ismét nyilvánosság elé állt az énekesnő. Több dolgot is elárult élete jelenlegi szakaszáról.
Az énekesnőről az utóbbi időben szinte semmit sem hallottunk. De most kivételt tett a Borssal, hogy a magánéletéről és karrierjéről is nyíltan beszéljen.
„Nem tűntem el!” - kezdte Szűcs Judith, aki immár ötven éve van az énekesi pályán. A csodálatos évforduló alkalmával azonban nem tervez nagyobb koncertet, de azért a rajongóit sem hagyja fellépés nélkül.
„Jubileumi nagykoncertet nem szeretnék adni, de természetesen most is színpadra lépek időnként. Visszavettem a korábbi tempóból, amikor két hét alatt hat fellépést is vállaltam. Mindenképpen megünneplem a pályafutásom évfordulóját, de apránként, a közönséggel együtt szeretnék mulatni” - mesélte nevetve a Diszkókirálynő, akinek élete sokat változott: a pandémiás időszakot főleg az otthonában töltötte.

Sőt másokkal ellentétben, saját bevallása szerint, a pandémia jót tett vele. Sok időt tölt a családjával, bevásárolni jár a piacra, főz, aztán közös étkezéseket tartanak. Egyszóval kiegyensúlyozottnak érzi magát.
„Nekem most az a fontos, hogy boldog legyek minden területen. Rengeteg időt töltök a vőlegényemmel. Együtt főzünk, és nagyon szerelmesek vagyunk, de nem tervezzük az esküvőt. Nem zavar, hogy több mint tizenegy éve vagyok menyasszony, a kapcsolatunk kiegyensúlyozott. Kimondhatom, hogy boldogok vagyunk” – mesélte Szűcs Judith.







