RETRO RÁDIÓ

Súlyos műtéten esett át Deák Bill Gyula felesége

Súlyos műtéten esett át Deák Bill Gyula felesége
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 03. 09. 05:00

A blueslegenda bízik benne, hogy véget ért a sorscsapások időszaka az életében. Feleségénél nemrég mellrákot diagnosztizáltak, és a Covid miatti bezártság sem tett jót az énekesnek. Most úgy tűnik, végre fellélegezhetnek.

Deák Bill Gyula a Covid alatt fokozottan figyelt feleségére, Marikára. Az asszony 2020-ban infarktust kapott, majd krónikus tüdőbetegséget, CODP-t diagnosztizáltak nála. Bill, hogy megóvja feleségét, egyáltalán nem járt el otthonról, koncertjeit is lemondta, nehogy hazavigye a rettegett vírust. Az év elején azonban egy sokkal súlyosabb probléma ütötte fel a fejét a házaspár mindennapjaiban: Marikának rosszindulatú daganatot találtak a mellében. Az énekes február közepén megtörten nyilatkozott, hogy reméli, még idejében felfedezték a betegséget. 

 

Megtörtént az operáció

Újságírónk a tegnapi napon érdeklődött Bill és felesége hogyléte felől, és kiderült, Marikát a múlt héten megműtötték.

„Túl vagyunk rajta, és azt mondhatom, minden rendben" – kezdte a Bors megkeresésére Deák Bill Gyula, aki most már bizakodva tekint a jövőbe, és reméli, nem jön több tragédia.

Az énekes azt is elmondta, hogy – bár Marika nagyon nagy műtéten esett át – nem kell ágyhoz kötve lennie. 

„Pénteken műtötték, és hétfőn jöhetett haza a kórházból. Szerencsére nem kell feküdnie, nyugodtan felkelhet" – mondta az énekes.

Bill és felesége nehezen élték meg az elmúlt időszak hétköznapjait, de szerencsére mindig volt segítségük.

„A fiam és a menyem rengeteget segítenek, most is itt vannak velünk. Marikának sokat kell pihennie" – mesélte.

 

Fellélegezhetnek

Deák Bill Gyula életét tragédiák sora övezte az elmúlt időszakban. Felesége diagnózisa és a karanténidőszak előtt ugyanis szeretett húgát, Rózsát vesztette el. Az énekes testvérét szintén rák támadta meg, Rózsának a méhében fedezték fel a gyilkos kórt. De ezzel sincs vége a rossz eseményeknek, hiszen Bill menyénél is elváltozást találtak. Az énekes úgy érzi, most már épp itt az ideje, hogy fellélegezzen. 

„Elég csapás ért már engem, jöhetne már egy jobb világ" – mondta reményekkel a hangjában a legfeketébb hangú fehér énekes.

 

Lesújtó körülmények

A blueskirály felesége műtétje és a Covid elmúlta után újra várja már, hogy találkozzon a rokonokkal, barátokkal. Szeretett közönsége is mindennél jobban hiányzik neki, és bízik benne, hogy a nyáron újra színpadra állhat. De a világban történtek, a háború továbbra is megviselik Bill kapitány mindennapjait. 

„Nem elég, hogy a magánéletben ennyi rossz dolog történt, még most dúl ez a borzalmas háború is. Látom a sok gyereket, szülőt, anyát, ahogy menekülnek, ez nagyon tragikus. Elmúlt a Covid, és most itt ez a háború" – mondta szomorúsággal a hangjában az énekes, akit nagyon kimerített az elmúlt időszak, de bizakodással néz előre. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.