Létrehozva: 2022.02.10.

Ábel Anita nyilvánosan kért bocsánatot azért, amit Gáspár Győzővel tett élő adásban

A műsorvezető beismerte, hogy hibázott és elnézést kért.

Szerző Ripost

Gáspár Győző a betegségéről és az öngyilkossági kísérleteiről vallott, illetve arról, hogy a pánikbetegség 14 éve nehezíti meg az életét. Mint elmondta, fontolgatja, hogy visszatér kezelésre a pszichiátria zárt osztályára a mentális problémái miatt. Ábel Anita ezután a Life Tv Ébredj velünk! című műsorában a Romantic tagjaival beszélgetett, ahol Győzikének ezt mondta:

Tegnap, ne haragudj, nézem a tévét, aztán mondom, depressziós vagy? Hát, szedd már össze… Nem úgy nézel ki!

– fogalmazott a műsorvezető, amire Gáspár Győző azt felelte: pedig van baj, majd némi hümmögés után nevetés tört ki a stúdióban.

„Jó, hagyjál már! Dolgozd föl, hogy 50 leszel! Bizonyos dolgok már nem úgy mennek” – folytatta Ábel, aki még azt is hozzátette, szerinte Győző még sosem nézett ki ilyen jól.

Fotó: Ripost

A Blikk arról ír, hogy az interjú után nagyon sokan felháborodásukat fejezték ki amiatt, hogy Ábel Anita érzéketlenül viselkedett, miközben egy másik ember épp a megpróbáltatásairól mesélt. A műsorvezető aztán közösségi oldalán egy hosszú bejegyzésben nyilvánosan is bocsánatot kért Győzikétől.

„Sokat gondolkodtam, ennek a posztnak a megírásán, de végülis arra jutott a szívem, hogy ha hibázunk azt fel kell vállalni. Én hibáztam kedd reggel a Life tv reggeli műsorában, elbagatellizáltam, és rosszul reagáltam egy ember nyilatkozatára. A legszomorúbb emberi reakcióval válaszoltam: közömbösség, hitetlenség. Hibáztam elsősorban emberileg, aztán műsorvezetőként. Gáspár Győző bátran kiállt a nyilvánosság elé és beszélt mentális betegségéről előző este. Aki ismer pontosan tudja mennyire empatikus vagyok és kiállok mások mellett…fontos ügyek mellett, ezt most nem vettem komolyan. Pedig fontos, mert a depresszió, stressz okozta szorongás, pánik köztünk jár. Lehet mosolyog, nevet, de belül háború dúl…én is szorongtam sokszor miközben mosolyogtam, volt benne részem. Beleestem abba a hibába, amibe oly sokan: nem tudtam komolyan venni…és itt hibáztam nagyot. Nem tudom meg nem történtté tenni. Csak elnézést tudok kérni, mindenkitől, aki a riportot nézte és szíven találta! Természetesen Győzőtől is, és ez meg is történt négyszemközt. Hétfőn reggel a kérésemre a reggeli műsorban bővebben foglalkozunk majd a mentális betegségekkel, és azzal, hogy a környezet hogyan tud segíteni! Mert nem szabad abba a hibába esni, amibe én, meg kell hallani a segélykiáltást! Én tanultam a hibámból, mert hiszem ez soha nem késő, és remélem mindenki, akit érint elfogadja a bocsánatkérésem!"

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”