Létrehozva: 2021.12.11.

Szívszorító: Megjöttek a fotók Oszter Sándor temetéséről

Oszter Sándort szűk családi körben temették el. Donatella Failoni zokogva kísérte utolsó útjára imádott férjét, lányuk, Alexandra karonfogva támogatta édesanyját életük legnehezebb pillanataiban.

Szombaton délelőtt kísérték utolsó útjára Oszter Sándort a Farkasréti temetőben. A legendás színésztől kollégája és barátja, Bodrogi Gyula búcsúzott. Ezután Orbán Viktor búcsúüzenetét is felolvasták, melyben Magyarország miniszterelnöke mély együttérzéséről biztosította a családot.

„Sok színész vágyik egy olyan szerepre, amely végigkíséri az életét, és ami miatt már életében legenda lesz. Oszter Sándor számára ez volt Rózsa Sándor figurája, és habár sokunk számára ő mindörökké a betyárok királya marad, az elmúlt évtizedek során bebizonyította, hogy messze több annál. Aki akár csak egyszer is látta őt a színpadon, filmvásznon vagy a televízióban, az tudja, hogy bármit el tudott játszani. A kisujjában volt a tragédia és a komédia, a vers és a próza, az ének és a tánc, ezért épp olyan hitelesen alakította a munkást és a hősszerelmest, mint Otellót, A 80 huszár Máté Péterét, vagy sok évvel később az Argó Tejesemberét. Hálásan emlékszünk arra, hogy bár hívták Hollywoodba, ő mégis ragaszkodott hazájához és az anyanyelvű játékhoz, ezért haláláig a mi hősünk maradt, aki számos felejthetetlen színpadi alakítással és filmszereppel ajándékozott meg bennünket. Megrendüléssel értesültem arról, hogy Magyarország egyik legkarakteresebb színművésze, kedves barátom, Oszter Sándor eltávozott közülünk. Engedjék meg, hogy ez úton fejezzem ki őszinte együttérzésemet, és a következő nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak önöknek. Részvéttel, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke” – állt a levélben.

Fotó: Csányi Kriszta
Fotó: Csányi Kriszta
Fotó: Csányi Kriszta
Fotó: Csányi Kriszta
Fotó: Csányi Kriszta

Oszter Sándor hamvaiból a Börzsöny lábához is szórtak, ahol a betyárok puskaszóval búcsúztatták a legendás színész.

(via Blikk)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”