Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.28.

Fotók, ez a 27 éves férfi örökli Gábor Zsazsa milliárdjait

Öt évvel ezelőtt hunyt el Gábor Zsazsa, akinek hatalmas vagyonát az özvegye, Frédéric von Anhalt örökölte. Most már ő is megtalálta az utódját!

Mesés vagyont hagyott az özvegyére halála után Gábor Zsazsa! Az ingatlanokkal együtt körülbelül 60 millió eurót, azaz 21,5 milliárd forintot. Miután nem született gyerekük, Anhalt hercegben rögtön megfogalmazódott a kérdés, mi lesz az örökséggel, ha ő is távozik az élők sorából? Ezért döntött úgy, hogy utódot keres magának. Nagyon úgy tűnik, hogy meg is találta, mi több, már az örökbefogadáson is túl vannak – írta meg a Bild.

Anhalt herceg Gábor Zsazsa budapesti temetésére is elhozta már Kevint
Fotó: Northfoto

Az illető nem más, mint Kevin Feucht, egy 27 éves Münchenből származó férfi.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Prince Kevin von Anhalt (@kevinxprince) által megosztott bejegyzés

„Szeretném a vagyonomat Kevin hercegre hagyni, mert abszolút megbízom benne, és azt gondolom, hogy a halálom után is méltósággal fogja képviselni az Anhalt-házat. Kevin tanult, erős karakter és jól is néz ki” – fogalmazott Zsazsa özvegye.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Prince Kevin von Anhalt (@kevinxprince) által megosztott bejegyzés

Anhalt herceg 9 éve ismerte meg Kevint még Los Angelesben. Hamar összebarátkoztak, Frédéric már akkor apai érzéseket táplált a marketing tanuló iránt. Egyébként mint kiderült, Gábor Zsazsa is ismerte Kevint. „Aranyosnak találta, és nem lenne kifogása ellene, mint az örökösünk ellen” – mondta el Frédéric von Anhalt.

Mint ismeretes, Anhalt hercegnek van már öt örökbefogadott fia, ők azonban nem örökölnek semmit. Alá kellett írniuk egy lemondó nyilatkozatot. Szemben Kevinnel, aki ugyanazokat a jogokat élvezi, mintha Frédéric biológiai gyermeke lenne.

„Nekem nincs saját gyermekem, és nem szeretném, hogy a vagyonom Los Angeles városára szálljon. A pénzemet nem vihetem magammal a sírba. Kevin jól bánik a pénzzel, akárcsak én, és nem pazarolja el, mint a többi örökbefogadott fiam tenné. Nem is akarok többet tudni róluk!” – mondta el dühösen az özvegy.

„Még mindig nem tudom felfogni, hogy Frédéric nevét viselhetem, és továbbvihetem Gábor Zsazsa örökségét. Ez egy óriási felelősség, és nem szeretnék csalódást okozni. Az öröklés számomra csak másodlagos, de nagyon megtisztelő, hogy Frédéric engem választott” – tette még hozzá Kevin.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek