9 hónapja

„Van bennem félelem” – retteg balesete óta Gór Nagy Mária

Gór Nagy Mária a mai napig nem tudta feldolgozni a balesetet, ami nyáron történt vele. A művésznőt nem csak testileg, hanem lelkileg is nagyon megviselték a történtek.

Gór Nagy Mária még júliusban szenvedett borzalmas balesetet, mikor a 4-es-6-os villamosról lelökték, az esés következtében pedig eszméletét vesztette. A művésznő a történtek után valahogy hazatalált, ám férje azonnal mentőt hívott hozzá, miután megtudta, mi történt.

Agyrázkódással került kórházba, eltört a forgócsontja is, sokáig pedig pszichiáter segítette. Most, hónapokkal a történtek után még mindig nem tudta feldolgozni lelkileg a balesetet, nem szívesen beszél róla.

Fotó: TV2

„Köszönöm, jól vagyok, mondhatni meggyógyultam. Lelkileg nehéz inkább feldolgozni mindazt, ami velem történt. Ha beszélek róla, mindig újra lejátszódik bennem az egész baleset, nem tudom, mikor leszek képes elengedi. Szörnyű, hogy mindez megtörténhetett, ennyi ember szeme láttára„ – kezdte lapunknak a művésznő, aki bár sokáig annyira rettegett, hogy sötétben nem mert aludni, és még az ablakot sem hagyta szívesen nyitva, most azon dolgozik, hogy leküzdje azt a sokkot, amit átélt. Ehhez egy pszichiáter is a segítségére volt, aki a kórházban látogatta a színésznőt.

Újra tömegközlekedésre szállt

A 4-es-6-os villamoson történt baleset után sokáig képtelen volt tömegközlekedési eszközt használni. A művésznő a Széna tér megállónál akart leszállni, amikor egy lökést érzett hátulról: ennek következtében hatalmasat esett, eszméletét vesztette. A színésznő azonban rá van kényszerítve, hogy újra villamosra szálljon, ugyanis autóval most élhetetlen a főváros.

”Mivel a főváros autóval teljesen járhatatlan, ezért ha mennem kell valahova, muszáj a tömegközlekedést választanom. Van bennem félelem még mindig, nem szállok fel nyugodt szívvel. Főleg most, hogy a járvány is újra berobbanni látszik. Sajnos azt látom, hogy hiába kötelező, nem hordják az emberek a maszkot” – tette hozzá Gór Nagy Mária.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egyre veszélyesebben követelőzik Zelenszkij

borsonline.hu

Lehetetlen kérdés, melyik félmeztelen bombázó a dögösebb?

borsonline.hu

Megrendítő videóinterjút adott az eltűnt inárcsi édesanya lánya

hirtv.hu

Halcsonkító horgász ellen indult hajtóvadászat Kevermesen – videóval

ripost.hu

Napelemekkel is csökkenthető a rezsi, még lehet pályázni

hirtv.hu

Összeverte szeretőjét és annak nővérét a legendás focista

borsonline.hu

Szexológus fedte fel a titkot, eddig tart az ideális együttlét

mindmegette.hu

9 megfizethető helyettesítő drága összetevők helyett

ripost.hu

Felcsúszott a röpis bombanő szűk felsője, kibuggyantak alóla óriási, ringó mellei

ripost.hu

Horror a katakombában: A turistákra kacsintgat a 2 éves lány holtteste

ripost.hu

Zseniális ötlet, erre is használhatod a lehullott almát

ripost.hu

Óriásmellét megmutatva, egy szál semmiben indult koncertezni Tolvai Reni

További cikkek

LELKIZŐ

Színészek, akik lába alól kicsúszott a talaj – Van kiút?

LELKIZŐ

Nyolc éve hunyt el Bajor Imre, így néz ki most a Kicsihuszár sírja - Fotó

LELKIZŐ

Leslie Mandoki: A mai napig irányadóak apám utolsó szavai

LELKIZŐ

Emilio megrázó vallomása: Hajléktalan voltam és ételért zenéltem

LELKIZŐ

L.L. Junior: „Emiatt is éreztük Kingával, hogy itt a vége”

LELKIZŐ

Megrázó részletek Klapka fiának haláláról, megszólalt a barát

LELKIZŐ

"Így van, és így kell élni" - Ezt üzente halála előtt Klapka György fia

LELKIZŐ

Most érkezett a szörnyű hír: Meghalt a legendás színész