Létrehozva: 2021.10.27.

Gregor Bernadett: Édesapám itt van velem minden nap

Tizenöt évvel ezelőtt hunyt el hazánk talán legismertebb operaénekese, Gregor József. Lánya, Gregor Bernadett évről évre egyre többet és többet fedez fel önmagában legendás édesapja személyiségéből.

Gregor Bernadett egyre több mindenben hasonlít imádott édesapjára, akit éppen 15 évvel ezelőtt veszített el. Gregor József ugyanakkor minden egyes nap ott van a színésznő emlékeiben, lelkében és egyre inkább a szokásaiban is.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas legenda lánya a Ripost-nak mesélt érzéseiről édesapja halálának évfordulóján. „Furcsa, de ma már nem más ez a nap, mint a többi, hiszen édesapámra minden egyes nap sokat gondolok. Persze tizenöt éve minden október 27-én gyújtok egy gyertyát este, amikor hazaérek és ilyenkor elmerülök a hozzá fűződő emlékeimben, de már nem kíséri ezt a napot fájdalom”- kezdte Gregor Bernadett.

„Édesapám jelenlétét érzem a mindennapokban, és egyre inkább érzem a saját személyiségemben. Ahogy haladnak az évek, egyre több mindenben veszem észre a hasonlóságot kettőnk között. Ahogy érzem azt is, hogy mennyire hiányzik az új generációból néhány erény, melyeket ő alappillérnek tekintett. Az egyik ilyen volt a kérlelhetetlen pontossága. Emlékszem, már nagyon beteg volt, de egyetlen nap alatt háromszor is eljátszotta a Hegedűs a háztetőn címszerepét és persze egy órával az előadás előtt ott volt az öltözőjében egyetlen pánasszó nélkül. A pontosság egyébként az egyik olyan tulajdonsága, ami bennem is megvan. Képtelen lennék bárhonnan is késni, mert biztosan érezném az ő rosszallását” - mesélte a színésznő, aki fellépéseivel is igyekszik őrizni Gregor József emlékét és szellemiségét.

Gregor József lányával, Gregor Bernadettel (Fotó: MTI)

„Nagyon fontos életfeladatom, hogy továbbadjak valamit édesapám művészetéből. Különösen a mostani rohanó világban, ahol a fiatal generáció már egyre kevésbé tartja fontosnak, hogy ismerje azt a művészgenerációt, melyhez édesapám is tartozott. A Valaki című közös dalunkat minden fellépésemen eléneklem. Csináltattam egy olyan verziót, melyen csak az ő hangja hallható, így elő tudom adni duettként. Még a legkiesebb faluban is mindig akad egy-két ember, aki odajön hozzám és elmeséli milyen sokat jelentett neki apukám és ez melengeti a szívemet” - mondta Gregor Bernadett.

Gregor József

Vegyésznek készült, de terveibe beleszólt az 1956-os forradalom. Nem akart énekes lenni, de tíz éven át tanult hegedülni. Hangjára a rákosligeti katolikus templomban figyelt fel egy zenetanár, amikor Gregor a disszidált kántor helyett énekelt. 1957. február 5-én felvételizett a konzervatóriumba. 1957 és 1959 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulója, de tanulmányait három év után félbehagyta. 1959-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára, de a maga sajátos és nem mindig a jó modor diktálta stílusa miatt mindkét iskolájából, a konzervatóriumból és a Zeneakadémiáról eltanácsolták. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Rösler Endre volt a mestere. 1959-ben a budapesti Operaházba ment próbaéneklésre, de leállították Gremin áriája éneklése közben. 1959 és 1963 között a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagja. Szeged, Győr, Amerika 1963-ban Szegedi Nemzeti Színházba ment próbaéneklésre, ekkor figyelt fel tehetségére és énektudására Vaszy Viktor karmester-igazgató, aki biztatta, hogy képezze a hangját, s azonnal szerződtette. 1964 és 1988 között a szegedi társulat énekese volt. Első szerepe A varázsfuvolából Sarastro. 1976-tól rendszeresen vendégszerepelt a Magyar Állami Operaházban is. (Kezdetben motorkerékpáron tette meg oda-vissza az utat.) Az 1988–89-es évadban a Győri Kisfaludy Színház tagja volt. 1989 és 1991 között a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának igazgatója. Az Egyesült Államokban az 1980-as évek végén mutatkozott be a portlandi operában. Itt 2002-ig gyakori vendég volt. Többször szerepelt a Houston Grand Operában. 1994–1995-ben a New York-i Metropolitanben tizennyolc alkalommal lépett fel, három szerepben: 1994. október 19-én debütált a Figaro lakodalma Dr. Bartolójaként, a papot énekelte Sosztakovics A mcenszki járás Lady Macbethjének Met-beli bemutatóján, és Dulcamara doktort a Szerelmi bájitalban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”