tóth gabi
Pásztor Erzsi szeretné megvédeni szeretteit a koronavírustól, ezért mindenkivel igyekszik tartani a távolságot. Még akkor is, ha ez nagyon nehéz számára!
Eseménydús, de óvatos nyarat él át Pásztor Erzsi. A Kossuth-díjas színművésznő a koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél évben teljesen elzárta magát a külvilágtól, csak fodrászhoz ment el rendszeresen. Miután azonban mindkét oltását megkapta, újra találkozhatott a barátaival, szeretteivel.
„Legutóbb Pécsett jártam, ott él ugyanis a testvérem, akivel a járvány miatt másfél éve nem találkozhattunk. Az öcsémmel való találkozás meghatott és feltöltött lelkileg, ahogy a többi rokonom látványa is. Telefonon persze tartottuk a kapcsolatot a borzalmas időszak alatt is, de személyesen találkozni mégiscsak más! Oltás okozta védelem ide vagy oda, mi nem ölelkezünk, pedig jó lett volna. De most úgy védhetjük a legjobban egymást, ha tartjuk a távolságot. Nemrégiben voltam egy református egylet beszélgetésén, ahol szintén nem érintkeztem fizikailag senkivel. Előre elnézést kértem, nehogy azt higgyék, hogy beképzelt vagyok, erről szó sincs! Csupán vigyázok másokra és magamra is” – mondta el a Metropolnak a színésznő.
Jóllehet, a harmadik hullámot az oltásoknak köszönhetően legyűrtük, a virológusok szerint elkerülhetetlen a negyedik hullám. Ebben a tekintetben Pásztor Erzsi sem derűlátó.
„Én eddig is ugyanúgy védtem magam. Oltás ide vagy oda, a maszk és kesztyű nálam teljesen alapvető és sajnos megszokott kiegészítőkké váltak. Éppen ezért fáj látnom, hogy az emberek nagy többsége mintha elfelejtette volna, milyen rémes időket éltünk át. Szinte senki nem hord maszkot… Ha elmegyek valahova, az a tapasztalatom, hogy rajtam kívül csak nagyon kevés ember figyel oda erre, pedig szerintem nem szabadna félvállról venni ezt a vírust. Örökké félni sem lehet, de a magunk és embertársaink védelmében igenis óvatosnak kell lennünk! Éppen ezért, ha a háziorvosom jelez, én beadatom magamnak a harmadik oltást is, ez nem is lehet kérdés. Félek az ősztől, a sok új megbetegedéstől…”
A színésznő reméli, hogy szeptemberben, évadkezdéskor már a szokásos módon kinyithatnak a színházak, és nem szól közbe semmi.
„A napokban Egerben, a Várszínházban mutattuk be a Turay Ida Színház társulatával a Fergeteges látogatás című komédiát. Hihetetlen érzés volt ennyi idő után színpadra állni, és bevallom, a kezdés előtti percekben izgultam, mint kezdő koromban... Aztán kiálltunk a színpadra, a közönség pedig hatalmas tapssal fogadott minket. Abban a pillanatban eltűnt minden aggodalmam! Csodálatos érzés volt újra játszani, a végén, az álló vastapsnál pedig elsírtam magam. A darabot szeptember 11-én mutatjuk be Budapesten, és csak remélni merem, hogy a járvány ezúttal már nem szól közbe.”