Csűrös Karola: Nagyon nem jó így, ahogy most van

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország.

Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kapcsán is sokféle nagy szerepben láthatott a közönség. A színésznő Origónak adott interjújában egyebek közt elmondja, miért döntött a színészet mellett, miért nem tanult semmit a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, hogyan került mégis helyzetbe a színésznagyságokkal megtűzdelt Madách Színház társulatában, miként élte meg, hogy harmincévesen lett elvált szülők gyermeke, miért nem lett saját gyermeke, tanácsolná-e egy színészetről ábrándozó bakfisnak a hivatását. Valamint az interjú végén kitért arra, hogy még mindig képtelen feldolgozni férje elvesztését, és a gyászban a saját egészségi problémái sincsenek „segítségére”.

Origo: Horváth Ádám 2019-ben hunyt el. Ön borús megszólalásaiban utalt rá: nem sok értelmét látja a továbbiaknak. Enyhült a gyásza?

Csűrös Karola: Nem lett jobb a kedvem. Sokat ültünk otthon Ádámmal, főleg az utolsó időszakban, amikor már kevesebb volt a munkánk. Imádtunk otthon lenni, együtt lenni. Nagyon nem jó így, ahogy most van.

Origo: Ki törődik most önnel?

Csűrös Karola: Ádám unokái, az unokahúgom, a menyem. Csodálatos emberek, de ez nem ugyanaz, mint ami volt.

Origo: Érdekli még, hogy mi történik a világban?

Csűrös Karola: Helyzetemtől függetlenül: abszolút. Ide vagyok kötve a televízióhoz, amellett sokat olvasok. Tudom, mi történik a világban, véleményem is van róla, legfeljebb nem mondom el. Egyebekről szívesen beszélgetek olyan emberekkel, akiket szeretek. A pályámat pedig kereknek érzem, főként, ha a jó dolgokra gondolok vissza. Nem adtam fel az életet, nem vagyok megkeseredve. Mégsem jó így, ahogy most van, mert Ádám hiányán nem lehet túllépni. Megnehezítette a dolgot a trombózis utáni lábadozás, a vírus utáni karantén, a bezártság.