Létrehozva: 2021.06.02.

Szörnyű híreket kapott Zámbó Jimmy családja

Műtéte és vérátömlesztése után sztrókot kapott Zámbó Jimmy édesanyja. Anna néni jelenleg is kórházban van.

A 95 éves Anna nénit jelenleg is kórházban ápolják, legyengült, de nem adta fel a harcot. A 2001-ben tragikus körülmények között elhunyt énekes családja abban bízik, hamarosan hazavihetik a szeretett mamát, ahol gyermekei és unokái körében gyógyulhat tovább.

Zámbó Jimmy anyját jelenleg is kórházban ápolják (Fotó: Ripost)

Zámbó Árpy szűkszavúan nyilatkozott édesanyja állapotáról.

„Sajnos, sztrókot kapott, amikor mentünk volna haza a kórházból. Már a liftben voltunk, amikor hirtelen rosszul lett, így visszavitték megvizsgálni, és az MRI meg a CT kimutatta, hogy enyhe sztrókon esett át. Most gyenge, de bízunk benne, hogy napról napra jobban lesz, a jövő héten pedig talán már itthon lesz velünk” – mondta a Blikknek Árpy, akitől azt is megtudták, mindenkit megvisel a családból Anna néni állapota, szüntelenül aggódnak és imádkoznak érte.

A Zámbó-testvérek édesanyját három hete kezelik az egyik fővárosi klinikán, miután combnyaktörést szenvedett. Az idős asszonyon komoly műtétet hajtottak végre, protézist kellett neki beültetni, ami után nagyon legyengült. Ám Anna néni igazi harcos, miután vérátömlesztést kapott, az or­vo­sok bíztak benne, gyorsan megerősödik annyira, hogy akár haza is en­gedhetik. A sztró­k miatt azonban újra várniuk kell a szeretteinek, hogy együtt lehessenek. Könnyebbséget jelent azonban, hogy a látogatási tilalmat feloldották, így nemcsak a korábban külön kórházi engedélyt kapott Marietta, de a családból bárki látogathatja már a lábadozó Anna nénit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom