RETRO RÁDIÓ

Demjén Ferenc megrázó vallomása: Csendben, magamban gyászoltam

demjén ferenc
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 06. 28. 07:52

Az énekes számára sem volt könnyű az elmúlt év. Nemcsak a színpadról kellett lemondania, de több jó barátját is elveszítette a koronavírus miatt.

Tavaly augusztusban léphetett legutóbb közönség elé Demjén Ferenc. A Kossuth-díjas énekest megviselte a koronavírus-járvány és a munka nélkül töltött idő, de kedden végre újra színpadra léphet, a Margitsztigeti Szabadtéri Színpadon ugyanis telt házas koncertet ad.

Demjén Ferenc meggyászolta a barátait, pályatársait
Fotó: Szabolcs László / Ripost

Nem tagadja, hogy nehezen tette túl magát az elmúlt hónapok tragédiáin: több barátja, pályatársa hunyt el az utóbbi időben, ő pedig mindannyiukat megsiratta. Elvonultan, magában gyászolt.

„Viszonylag hamar megkaptam a két oltást, és szinte elbújtam a vidéki birtokon, ahol a csend, a béke és az állataim jelentettek valamiféle megnyugvást ebben a zaklatott világban. De a híreket nem tudtam eltolni, távol tartani magamtól. Megsirattam a bará­tai­mat, a kollégáimat, megsirattam valamennyiüket, mert az életem, az életünk részei voltak. Nem mentem el egyetlen temetésre sem. Csendben, magamban gyászoltam. De most megpróbálok előrenézni, mert dolgom van a világban: vár a közönségem, és nekem ők a legfontosabbak. Erőt ad a közönség szeretete nekem a színpadon. Akkor is, ha gyengébbnek, fáradtabbnak és talán öregebbnek érzem magam néha. Nem foglalkozom az idő múlásával, de ebben az évben többször is azt kérdeztem magamtól hangosan: „Hé 74! Hová sietsz?...” – mondta el a Blikknek Demjén Ferenc.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.