Létrehozva: 2021.05.11.

Rossz hírt kapott Mihalik Enikő: csak sír és sír

Mihalik Enikőt nagyon megviseli, hogy imádott cicáját, Pulcsit Magyarországon kellett hagynia.

Miután a hétvégén megtartotta a babaváró-, és az elő-szülinapi buliját Mihalik Enikő, útnak is indult családjával Amerikába. Mint ismeretes, a világhírű modell a tengerentúlon hozza világra elsőszülött gyermekét, ezért most szeptemberig biztosan nem is jön haza. Bár azt hitte, minden simán megy majd, nem így történt. Enikő rossz hírt kapott: kiderült, hogy a légitársaság, amivel utaztak, nem engedélyezte, hogy egyszerre két állatot vigyenek fel a repülőre. Cicáját, Pulcsit Magyarországon kellett hagynia.

„Pulcsi sajnos most nem tudott velünk jönni Amerikába. A légitársaság nem engedélyezte két állat egyszerre való szállítását, és a papírjai/ papírjaink miatt egyesével sem tudtunk utazni” – kezdte instagramos sztorijában Enikő, aki azt is elárulta, átmenetileg hol helyezték el a cicát.

Pulcsi Magyarországon maradt (Fotó: Instagram)

„Egy nagyon kedves volt osztálytársamnál tölti a nyarat egy másik cica és egy nyuszi társaságában. Szeptemberben hazajövünk, többek közt érte is, és továbbra is velünk fog élni. Addig be kell érnünk a képekkel, és a tudattal, hogy jó kezekben van” – tette hozzá a világhírű modell, aki néhány órával később már magáról posztolt egy képet. Jól látni, hogy nagyon megviseli, hogy Pulcsi nem utazhatott el velük New Yorkba.

„Hisztigép vagyok. Hiányzik a cica” – fogalmazott Enikő könnyes szemekkel.

Enikő csak sír és sír (Fotó: Instagram)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom