5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Mándoki László vallomása: Tiltották tőlem az első szerelmemet

Mándoki László vallomása: Tiltották tőlem az első szerelmemet
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 05. 24. 19:10

Mándoki László 22 éves volt, amikor a kommunista rezsim elnyomása elől Németországba szökött. A legendás zenész nehéz szívvel hagyta el hazáját, hiszen éppen szerelmes volt.

Mándoki László néhány napja Magyarországon járt, ahol néhány kiválasztott médiumnak lehetősége nyílt interjút készíteni vele. A Ripost7 úgy döntött, eltér a megszokott irányoktól és másféle kérdéseket tesz fel. Így derült ki, hogy amikor Mándoki 1975-ben, 22 évesen elhagyta Magyarországot, éppen szerelmes volt...

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Mindenkinek van egy tinédzserkori nagy szerelme, nekünk, zenészeknek az a kiváltságos helyzetünk, hogy erről dalokat is írhatunk. (A „Where I was born / Ahol születtem” egyik versszaka szól erről.) Én is egy ilyen, dalokba illő első kapcsolatot hagytam magam mögött itthon annak idején”- árulta el a Ripost7 kedden megjelenő számában olvasható interjúban a világsztár.

Fotó: Ripost / Szabolcs László

„Amolyan Rómeó és Júlia szerelem volt a miénk, hiszen ő egy kommunista család sarja volt, én pedig az egyik leghangosabb antikommunista zenész voltam, akit a rendszer nem tűrt meg igazán, sőt egyenesen gyűlölt. Természetesen tiltották is volna tőlem, de ez nem oltotta ki rögtön a közöttünk kialakult tüzet. De, mint mindenki, akinek el kell hagynia szeretett hazáját, összetört szívvel érkeztem meg a nagy nyugati szabadságba, és ilyenkor sok levelet ír a művészlélek, akkor is, ha már nem remélhet választ...” - idézte fel első szerelmének történetét a világhírű zenész, aki az interjúban számos, sosem halott titkot árult el kalandos életéről.

Keresd a Ripost7 hetilap legfrissebb számát május 25-én kedden az újságárusoknál!

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.