Létrehozva: 2021.05.30.

„Azt gondoltam, hogy beleőrülök a fájdalomba„ – Aradszky László özvegyének könnyfakasztó vallomása

Lassan már négy éve nincs közöttünk Aradszky László. Olyan vitalitás, olyan életszeretet dolgozott benne, hogy az ember csak irigykedve nézte, ahogy túl a nyolcvanon vidáman énekel és koncertet ad.

Aradszky László hiányzik a rajongóknak, és még jobban hiányzik Évának, a feleségének, akivel ötven évig éltek boldog házasságban.

„Laci itt van velem és vigyáz rám. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, talán azt gondolhatják, hogy lám, megbolondultam, álomképeket kergetek, de szó sincs róla. Lacikám képe itt van az asztalon, az ágyam mellett, és én beszélek hozzá, és azt kérem tőle, óvjon meg a rossztól, óvjon meg a betegségtől. S lám, egészséges vagyok„ – mondta Éva, aki már úgy gondolja, talán túl van a nehezén.

Fotó: FEM3

„Egyedül nem ment, ezt elárulhatom. Amikor Lacim elment, én azt gondoltam, hogy beleőrülök a fájdalomba. Kinyitottam a szekrényajtót, simogattam a ruháit, de ezt szó szerint értse. Simogattam, magamhoz öleltem, szinte beléjük bújtam. Aztán a barátnőim látták, érzékelték, hogy nagy a baj, s azt mondták, Éva, neked segítségre van szükséged. Így aztán pszichiáterhez kezdtem el járni, és bizony sokat segített. Nagyjából egy évig tartott ez a kúra, és ha nincs, lehet, hogy most nem beszélgetünk ilyen nyugodt, már-már derűs hangulatban” – mondta a Blikknek az özvegy.

„Szokták mondani azt a közhelyet, hogy csak a szépre emlékezem. S micsoda igazság van ebben! Már én is itt tartok, s ez jó, ez segít. Már azon kapom magam, hogy olykor felnevetek, amikor eszembe jut valamelyik vasárnap délutánunk Lacikámmal, mondjuk Fűzfőn, az imádott nyaralónkban, vagy bárhol a belvárosban séta közben. Sokan azt gondolták, hogy mi rengeteget veszekszünk, mert olykor valóban volt adok-kapok, de ez csak játék volt a részünkről. Hangos, imádnivaló játék. Szerettük egymást rajongásig.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A Burger King tovább terjeszkedik Magyarországon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd