RETRO RÁDIÓ

Szőke Zoltán élete teljesen megváltozott: Birkákat legeltet a birtokán

Szőke Zoltán élete teljesen megváltozott: Birkákat legeltet a birtokán
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 03. 24. 22:00

Szőke Zoltán hosszú utat járt be, amíg megtalálta a teljes lelki békéjét. Most visszavonultan él feleségével és egyelőre nem is vágyik vissza a pörgésbe, ami két évtizeden át meghatározta mindennapjait.

Szőke Zoltán jó ideje nem szerepelt a képernyőn, hiszen utoljára a TV2 Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című sorozatában szerepelt, illetve a Nicsak, ki vagyok? első évadában tűnt fel. A színész azóta nem forgatott, de így is tökéletesen elégedett az életével.

Szőke Zoltán teljesen visszavonultan él (Fotó: LifeTV)

A Berényi Miklós karakterét 21 éven át megformáló Zoltán a LifeTV-n futó Ébredj velünk! Extrában volt Joshi Bharat vendége, ahol azt is elmondta, miért mondott fel a sorozatban, közel két évvel ezelőtt.

„Több mint két évtizeden át speciális helyzetben voltam. Egy olyan intrikus karaktert játszottam, akinek a személyisége nem tartott lépést a bennem végbemenő változásokkal. Arra jöttem rá idővel, hogy Berényi Miklós karaktere pont olyan, amilyen én sosem szeretnék lenni. Közben megtaláltam a teljes lelki békémet és elvesztettem magamból azt az indulatot, ami miatt sok éven át hiteles tudtam lenni Miklósként. Szőke Zoli elment a karakter mellett és úgy éreztem, itt a vége” - mesélt akkori döntésének hátteréről a színész, aki egy ideje távol költözött a világ zajától.

Fotó: LifeTV

„Elvonultunk messzire és a napjainkat azzal töltjük, hogy legeltetjük a birkáinkat és nagyokat sétálunk a gödöllői dombságban. Most a lecsendesülés időszakát élem és nagyon jól megvagyok így” - árulta el Joshinak Szőke Zoltán.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.