Pataky Attila megdöbbentő vallomása, a gyilkos düh terelte a helyes útra

Pataky Attila, a miskolci Edda fenegyereke, a lázadó rocker azzal lepte meg a világot, hogy hirtelen elkezdett szeretetről, megértésről beszélni.

Amikor kiderült, hogy rákos beteg, nem vállalta a műtétet, hanem keresett egy olyan orvost, aki alternatív módszerekkel segített neki. Az egykori csajozógép hűséges férj lett, aki imádattal beszél anyósáról és mindene a család. Valaminek történnie kellett az életében ahhoz, hogy így megváltozzon.

Erről faggatta a Ripost7.

Ripost7: Hogyan lesz egy kőkemény rockerből spirituális tanító?

Pataky Attila: Inkább tanulót mondanék, hiszen a mai napig és amíg csak élek, tanulom, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt és merre tartunk. Persze amit megtudok erről, azt szívesen megosztom másokkal, ha kérdeznek, válaszolok, ajánlok könyveket vagy elmondom, mit gondolok. Ha visszatekintek az életemre, nem tudok egy pontot meghatározni, amikor megváltoztam. Rengeteg olyan esemény volt az életemben, aminek akkor nem értettem a miértjét, de ma már tudom, hogy okkal, céllal történtek.

Ripost7: A családi indíttatásod más, az édesapád miskolci vasgyári munkás volt. Ellene lázadtál, amikor kőkemény rocker lettél?

P. A.: Az ő személyisége, a kapcsolatunk biztos, hogy meghatározta az életem. 40 éves koromig volt egy kettősség az életemben, amit Miskolcról hoztam. Édesanyám volt az életemben a moll, édesapám pedig a dúr. Anyu volt a szeretet, a féltés és a simogatás, apám pedig az a fajta vasgyári munkás, aki vasszigorral, ha kellett, pofonokkal terelgetett. Édesanyám spirituális léleknek számított, még ha ezt így nem is fogalmaztuk meg akkor. Már kisgyermekként olyasmikre hívta fel a figyelmemet például, mint a vonzás és a szeretet törvénye. Ha valakire irigy voltam – például mert volt egy Moszkvicsa –, akkor anya arra kért, inkább mondjam azt, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen, ne pedig azt, hogy na, ennek meg miből futotta kocsira! Ez például egy olyan tanítása volt, ami nagyon fontos, egész életemben működött. Ez a teremtés kódja, a gondolat teremtő ereje.

Ripost7: Mégsem erről tartottál előadásokat, hanem nyomtad a rockot és azt üvöltötted a színpadról: „Időnk kevés, mégis hajt valami tovább / Kormos városomban rám nem várnak csodák”…

P. A.: Apám útján indultam el, de nagyon erős volt a vasgyári hatás is, és persze arra terelt a környezet. Haragos, harcos fiatal lettem. Magamtól sosem verekedtem, de magamért és a társaimért annál többet. Ez a környezet sok éven át meghatározott engem, még akkor is, amikor az Edda már sikeres volt. Nem hagytam, hogy elnyomjanak minket, mint egy csikket, pedig megpróbálták jó néhányszor…

Ripost7: Valaminek csak kellett történnie, amitől mégis édesanyád spirituális énje került előtérbe…

P. A.: Kaptam az élettől egy kőkemény gyomrost. Csalódtam valakiben emberileg, akiben egész addigi életemben megbíztam.

Ripost7: Ki volt az?

P. A.: Nem akarom megnevezni, és most már nincs is jelentősége. Már túl vagyok rajta. De akkor képtelen voltam ép ésszel felfogni, ami történt, és a legrosszabb gondolatok jártak a fejemben. Szó szerint gyilkos düh tombolt bennem, konkrétan el is terveztem, hogy mit teszek. Elszántan ébredtem aznap reggel, készen álltam rá, hogy elmenjek a végsőkig. Ahogy ott feküdtem az ágyban, a tetőablakon besütött a nap első sugara és rávetült a párkányon álló Újszövetségre. Akkor hirtelen ráeszméltem, mire készülök. Megszállt valami isteni nyugalom, és rájöttem, hogy soha többé nem akarok haraggal, gyűlölettel élni. Aznap reggel fordultam a szeretet felé.

A teljes interjút elolvashatod a Ripost7 március 2-i lapszámában