
Klapka Dennis előtt fényes jövő állt, hiszen mesés örökséget hagyott rá az édesapja, Klapka György, lelkileg azonban túl sok fájdalom és megaláztatás érte.
Csak nem talál rá a boldogság Klapka Dennisre. Klapka György legkisebb fia évek óta magányosan él: a testvéreivel eltávolodtak egymástól, a szerelemben pedig eddig minden alkalommal csalódnia kellett.
Tavaly év vége óta újra szingli, és állítja, hiába van pénze, amit az apja hatalmas vagyonából örökölt, az nem boldogítja.

Fotó: TV2
„Sokan olyan véleményt alkotnak rólam, mintha én tejben és vajban fürödnék, és egyébként semmi gondom sem lenne. Ha az ember a szeretteit elveszíti és egyedül él, nem könnyű. Hiába van egy pár millió a számlán, ha azért vannak még betegségei is az embernek. Egészségileg nem panaszkodom, a gyógyszereknek köszönhetően élek. Egyébként a felfogásom akkor is carpe diem, szóval örülök, hogy eddig valami durvább dolog nem érkezett” – mondta el a Blikknek Dennis, aki súlyos depresszióval küzd.
A fiatalember szeretné megtalálni az igaz szerelmet is, de erre egyelőre nem volt példa. Akadtak ugyan hosszabb-rövidebb kapcsolatai, ám egyik sem sikerült.
„Aktívan nem keresek most új szerelmet, de ha már egy olyan nőt találok, aki nekem adja szívét, szeretném elnyerni a sajátommal. Szerintem fontos, hogy olyan kapcsolatban éljünk, ahol egymásnak élünk, és az anyagi dolgok teljesen a háttérbe kerüljenek. Egyszer élünk, egyszer szeretünk igazán remélhetőleg, és ha látom egy nőn, hogy valóban szeret és nem számít neki, hogy milyen számok vannak a bankszámlán, akkor ő lesz számomra az igazi” – magyarázta Klapka György fia.







