2 éve

Utolsó útjára kísérték Szilágyi István özvegyét, Jolika nénit – Videó

Szűk körben kísérték utolsó útjára Humenyánszky Jolánt. Szilágyi István özvegyének temetésén nagyjából harmincan vettek részt csütörtök délelőtt, az Új Köztemetőben.

Humenyánszky Jolán szobrászművészt a tavaly májusban elhunyt férje mellé temették, a búcsúztatón a segítőjén kívül rokonok, barátok vettek részt, köztük Tóth Andi és Szabó Ádám is. Utóbbi az A csitári hegyek alatt című nótát játszotta el a harmonikáján, ez volt ugyanis Jolika néni egyik kedvenc dala.

Az asszony fia, Péter nem lehetett ott a temetésen, ugyanis jelenleg is letartóztatásban van, mert a gyanú szerint ő ölte meg kegyetlenül az édesapját, Szilágyi István színművészt 2020. májusában.

Nem volt ott Péter fia, Jolika néni egyetlen unokája, Nándor sem, aki Brüsszelben él az édesanyjával, és a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetősége hazautazni. A kamaszfiú, csakúgy, mint nagyapja halálakor, írásban tolmácsolta a búcsúzó sorait, amit Rózsahegyi Péter, XVII. kerületi képviselő tolmácsolt a gyászolóknak:

Fotó: Ripost

„Drága nagymama! Nagyon hiányzol, de tudom, már biztonságban vagy a papával és fentről vigyáztok ránk. Emlékszem, és nagyon köszönöm a törődést, amit kaptam tőled. Sajnálom, hogy nem tudtam veled lenni az utolsó időkben, de tudom, hogy a szeretetet nem a távolság határozza meg. Örülök, hogy augusztusban még láthattuk egymást és volt egy kis időnk örülni egymásnak. Mindig emlékezni fogok rád és a szívemben fogok emlékezni örökké! Sosem feledlek, szeretlek! Nándi” – írta az unoka.

A Ripost videóját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Demi Moore mellbimbója kivillant a vörös szőnyegen - fotók

origo.hu

Kicsúsztak a szűk, csipkés bodyból az Ázsia Expressz új sztárjának mellei - kép

borsonline.hu

Összetört a világhírű énekesnő szíve, fia a nyílt utcán esett össze

hirtv.hu

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely szembemegy a valósággal

ripost.hu

„Micsoda értelmetlen halál!” – gyászol a magyar énekes

mandiner.hu

Ukrajnának már rég át kellett volna állnia a védelemre

origo.hu

Shakira nem szégyelli bevallani, még mindig padlón van Piqué miatt - kép

lakaskultura.hu

Elképesztően merész átalakítás: bugyikék retró fürdőszobából antracit ékszerdoboz!

ripost.hu

Nagy a baj, lezárták az M3-ast Budapest felé

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

"Szeretném, ha egy gyerek sem érezné ezt": Gáspár Zsolti ismét segített

LELKIZŐ

„Micsoda értelmetlen halál!” – gyászol a magyar énekes

LELKIZŐ

Romantikus sztori, családi titkokat árult el Mező Misi

LELKIZŐ

Bruce Willisről friss fotó készült felesége szívszorító bejelentése után

LELKIZŐ

Érzelmes posztot tett közzé Nádai Anikó: betegségéről vallott a műsorvezető