1 éve

Trokán Péter még mindig nem épült fel teljesen a koronavírusból

Otthoni tornával és hosszú sétákkal próbálja erősíteni magát a színész.

Bár telnek-múlnak a hetek, Trokán Péter még mindig nem épült fel teljesen a koronavírusból. A színész az elmúlt év végén fertőződött meg, és végül kórházba is került. A vírus Trokán tüdejét támadta meg, oxigénnel kellett segíteni a légzését, de végül a színész szervezete legyőzte a betegséget, így két hét után elhagyhatta a kórházat.

Fotó: MTI

„Nagyon hálás vagyok az orvosoknak, az ápolóknak, fantasztikus munkát végeztek és mindvégig emberségesek maradtak„ – emlékezett vissza a Blikknek a kellemetlen napokra Trokán Péter, aki bízik benne, maga mögött hagyta a koronavírust. A fertőzés viszont annyira igénybe vette a szervezetét, hogy meglehetősen lassan halad a felépülés.

„Az ijedelem már elmúlt, szerencsére jól vagyok, és remélem, többé nem leszek beteg. Próbálok gyógyulni, de azt mondták, ez akár másfél vagy két hónapig is eltarthat” – sóhajtott a színész, aki jelenleg semmilyen formában nem próbál, a tervek szerint márciusban kezdene el dolgozni a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

„Még van másfél hónapom felépülni. Tulajdonképpen jól vagyok, de az erőm még egyáltalán nem tért vissza. Nagyon hamar elfáradok, mindentől kifulladok, szinte alig csinálok valamit és máris ólmos fáradtság tör rám, ami ellen csak küszködök” – magyarázta Péter, aki minden erejét megfeszítve próbálja visszanyerni a kondiját. Otthon tornázik, próbál mozogni, és nagyokat sétál. „Éveken keresztül jártam reggelente úszni, az fantasztikus érzést és jó állóképességet is adott. Ez most nincs, de valószínűleg egyelőre nem bírnám a korábbi tempómat. Szépen lassan lépegetek előre, de a rendszeres sport hiányzik, hiszen az adta meg azt az érzést, hogy élek és energikus vagyok.”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ukránok miatt leállt a barátság kőolajvezeték

origo.hu

Félmeztelenül, egy szál tangában ment ki a kertbe a színésznő - fotók

borsonline.hu

Váratlan fordulat az inárcsi édesanya eltűnésével kapcsolatban, súlyos dolgokat állít az exe

mandiner.hu

Gyurcsány-párt: A magyar miniszterelnöknek csak a balek szerepe jutott Vlagyimir Putyin stáblistáján

ripost.hu

Aggódnak a rajongók Hódi Pameláért

vg.hu

Keddtől tilos lesz a légkondi Spanyolországban

mandiner.hu

Pókember kötögetett a Budapestre tartó repülőn

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre komoly spórolás vár szeptembertől

ripost.hu

Most kell elrakni üvegbe a legmegosztóbb magyar savanyút, két hét múlva késő lesz

ripost.hu

Tóth Vera: Az átlagnál többet keresek

nemzetisport.hu

Exkluzív dokumentumfilm-sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

További cikkek

LELKIZŐ

Andrei Mangra intim vallomása: Ezért nem talál társra

LELKIZŐ

Drámai állítás: Édesanyja miatt vágyta a halált Klapka György örököse

LELKIZŐ

Színészek, akik lába alól kicsúszott a talaj – Van kiút?

LELKIZŐ

Nyolc éve hunyt el Bajor Imre, így néz ki most a Kicsihuszár sírja - Fotó

LELKIZŐ

"Szomorú a mai nap" - így ünnepelte születésnapját Berki Mazsi

LELKIZŐ

Szívszorító: ez volt Olivia Newton-John utolsó kívánsága

LELKIZŐ

Szívfacsaró: így búcsúzik John Travolta Olivia Newton-Johntól

LELKIZŐ

Családja jelentette be a gyászhírt: meghalt a népszerű énekesnő