tóth gabi
A Ripost csütörtök délelőtt kilátogatott a máriabesnyői temetőbe, hogy megnézzük, miként készülnek Pécsi Ildikó szombati temetésére. Ott láttuk meg, hogy a legendás színésznő síremléke már el is készült. Egy helyen nyugszik majd az ő Drága jó Lajosával.
Pécsi Ildikó még több mint 10 évvel ezelőtt vásárolt dupla sírhelyet a máriabesnyői sírkertben magának és férjének, az idén nyáron elhunyt Szűcs Lajosnak.
Már akkor tudta, hogy mindig az ő Drága jó Lajosa mellett akar lenni, azután is, hogy földi létük véget ért. Szűcs Lajos idén július 12-én hunyta le örökre a szemét, halálát követően Ildikó egészségi állapota is romlásnak indult, férje nélkül már nem volt kedve az élethez, hiszen filmbe illő, legendás szerelem volt az övék.
A 80 éves korában elhunyt színésznőt szombaton temetik, a Ripost pedig csütörtök reggel kilátogatott a máriabesnyői sírkertbe, hogy megnézzük, hol tartanak a munkálatok. Akkor láttuk meg, hogy Pécsi síremléke már elkészült, rajta egy idézettel.
Ezt követően megkerestük L. Péterfi Csabát, Ildikó fogadott fiát.
„Rengeteg munkával jár a temetés megszervezése, de Ildikó jó előre eltervezte, kik vehetnek tőle végső búcsút a szertartáson. Még azt az Ady Endre verset is kiválasztotta, ami a gyásztáviraton szerepel. Mostanra szerencsére a dupla síremlék is elkészült, gránitból” – mondta el L. Péterfi Csabától.
A Ripost elsőként számolt be a december 5-én elhunyt színésznő temetésének részleteiről. Megtudtuk, hogy katolikus szertartás szerint, szűk, családi körben vesznek tőle végső búcsút, ám hogy minden tisztelője el tudjon tőle búcsúzni méltóképp élőben közvetítik a szertartást. Sőt, egy ravatalt is felállítanak, amin mindenki elhelyezhet egy szál virágot, hogy lerója végső kegyeletét.
„Papadimitriu Athina mellett beszél meg Pálos Zsuzsi, illetve Bencze Ilona és Gregor Bernadett is búcsúzik majd Ildikótól, egy verssel vagy egy dallal. Szüts István zeneszerző, aki sokat dolgozott együtt Ildikóval, szintén ott lesz. Búcsúzik majd a Talamba ütőegyüttes, és én is, ahogy kérte Ildikó„ – nyilatkozta korábban lapunknak a fogadott fiú.
Hegedűs Gyula miatt akart Máriabesnyőn nyugodni Ildikó korábban elhatározta, hogy élete végéig ápolni fogja a nagy előd, Hegedűs Gyula emlékét és akkor kereste fel először a máriabesnyői sírkertet, ahol az ismert színész is örök nyugalomra lelt.