Létrehozva: 2020.12.19.

Kiderültek a részletek: négy és fél órás lesz Nagy Grófo temetése

Ma helyezik végső nyugalomra a mu­latós királyt, Grófót.

Szomorú napra ébredt a szolnoki roma közösség, ugyanis ma vesznek végső búcsút az autentikus roma zene koronázatlan királyától, a december 3-án elhunyt Kozák László Nagy Grófótól. Az országosan elismert és szeretett zenész 49 évesen lett a koronavírus áldozata, családját, barátait, ismerőseit és tisztelőit megrendítette váratlan halála. Kis Grófo édesapját a roma hagyományok szerint búcsúztatják, amelyhez hozzátartozik, hogy egészen a temetésig virrasztást tartottak érte a család udvarán felállított sátorban. Itt gyűlt össze mindenki, hogy felelevenítsék a hozzá fűződő emlékeit.

A család nevében Kis Grófo csütörtök délután a közösségi oldalán kiírt közleményben tudatta, hogy még sem lesz zártkörű édesapja temetése, s minden egészségügyi jogszabályt betartanak, de arra kért mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család kérését.

„Számunkra az a legfontosabb, hogy minden beszámoló, cikk, tudósítás méltó legyen édesapám emlékéhez, a családomat ért hatalmas veszteséghez” – írta a gyászoló fiú. Úgy tudni, a szomorú eseményre az ország minden részéről érkeznek vendégek. L.L. Junior, Bódi Gusztiék, Gáspár Zsolti és Győzike mellett sok híresség is ott lesz.

Bangó Margit ugyan szíve szerint személyesen tenné tiszteletét a temetésen, de a korából adódóan tart a koronavírustól, ezért inkább az otthonában emlékszik a zenészikonra.

„Nagyon sajnálom, de nem tudok ott lenni. A családnak már küldtem részvétüzenetet, mert óriási a veszteségük. Grófo mindössze 49 éves volt” – mondta a Borsnak az énekesnő. A Kossuth-díjas énekesnő szerint Grófo esetében képtelenség azt mondani, hogy az elmúlás az élet rendje.

„Sok tennivalója lett volna még, elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehet most a szeretteinek. Éppen róla beszélgettem a családommal, hogy milyen kevés hozzá foghatóan nagy zenész és kedves ember van” – nyilatkozta Bangó Margit, aki azt tervezi, hogy a temetés idején meggyújt otthon egy mécsest.

A szolnoki temetőben bő két hete zajlottak az előkészületek. A roma hagyományoknak megfelelően az elhunytat kriptába temetik, Nagy Grófo nyughelyéül pedig most egy vadonatújat építettek. Az utolsó simításokat tegnap végezték, a sír környezetét pedig munkagépekkel rendezték, hogy az eseményre minden méltó állapotba kerüljön.

A szomorú napra Galambos Lajos is készül, a Bors munkatársának péntek délután erről így beszélt:

„Megadom a végtisztességet a harcostársamnak. Nekem jó barátom volt, nagyon tiszteltem és szerettem őt, ahogyan az egész családdal jó kapcsolatot ápolok. A fiát, Kis Grófót, szegényt nagyon megviselte az édesapja elvesztése, ami nem is csoda, hisz rendkívül különleges kapcsolat volt közöttük” – mondta a Borsnak Galambos Lajcsi, aki úgy tudja, a temetés reggel tíztől délután fél háromig fog tartani, s a szertartás a roma hagyományoknak megfelelően, a korlátozásokat és minden óvintézkedést betartva fog lezajlani.

„Csöndben és nyugalomban szeretnék tőle elbúcsúzni, de ha a család felkér, hogy fújjam el az Il Silenziót, akkor természetesen megteszem”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom