RETRO RÁDIÓ

Öt érdekesség, amit nem tudtál Balázs Fecóról!

Balázs Ferenc
e.j.
Szerző
e.j.
Létrehozva2020. 11. 28. 15:40

A zenei legendának érdekes, fordulatokban gazdag élete volt. Összeállításunkban összegyűjtöttük élete talán legfontosabb pillanatait, tetteit.

1. Csuklótörés miatt lett zenész

Balázs Fecó a 60-as évek elején az FTC kölyökcsapatában játszott, ahol komoly sikereket ért el. Egy szerencsétlen kéztörés miatt végül kénytelen az aktív sportolást abbahagyni, ami végül óriási szerencsének bizonyult, ez irányította ugyanis őt a zenei pályára.

Fotó: Dömötör Csaba – Nemzeti Sport

2. Éretten vállalt gyermeket

Viszonylag későn, 47 évesen lett édesapa, fiát, Fecót rajongásig szerette.

3. Felesége volt a boldogsága

21 évvel fiatalabb feleségével, Imola asszonnyal 24 éven át éltek boldogan, de csak tizenkét éve keltek egybe.

Budapest, 1981. június 4.
Balázs Ferenc szerzõ, elõadó.
MTI Fotó: Vitályos József

4. Megmentette a sitkei kápolnát

1986-ban megmentett egy kápolnát. Még a Korál zenekar frontembereként Sitkén járt, ahol Kovács Ferenccel úgy döntöttek, megmentik a zene segítségével a falu romos kápolnáját. A végső elhatározás 1986 májusában született meg, és még ugyanabban az évben megrendezték az első Sitkei Rockfesztivált. Már a fesztivál hajnalán a legnevesebb előadók léptek színpadra, és az évek során a népszerűségét az időközben egyre jobban szaporodó nagy zenei fesztiválok sem törték meg. Az évek óta szándékosan alacsony áron tartott belépődíjakból származó bevételeket ugyanis továbbra is a kápolna felújítására és a falu támogatására fordítják.

5. Tangóharmonikán kezdte

Először nem is zongorán, hanem tangóharmonikán kezdett játszani, négyévesen ismerkedett meg a hangszerrel. Ezután énektanárhoz járt és zenei iskolába került.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.