Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.02.

Meglepő vallomás Jimmy édesanyjától: nem szoktam Imicivel beszélgetni, nem fohászkodom hozzá

Jimmy édesanyját a koronavírus sem gátolhatja meg abban, hogy kimenjen fia sírjához mindenszentek és halottak napja alkalmából. Unokája, Krisztián szerint viszont jobb lenne, ha inkább otthon maradna.

2001. január 2. – a Zámbó család fekete napja. Akkor halt meg Jimmy a saját fegyvere által. A csepeli temetőben azóta is rajongók százai emlékeznek rá mindenszentek és halottak napján, és természetesen a családtagok sem maradnak távol. A kriptánál Jimmy két fivérével, Árpyval és Gyurival találkozott a Bors újságírója. „Most lesz húsz éve, hogy Jimmyke, vagy ahogy mi szólítottuk, Imi, vagy Dagi meghalt. Számunkra ő nem egy híres énekes, hanem a testvérünk volt, bár megesett, hogy viccből művész úrnak tituláltuk. Olyankor még magáztuk is” – mondta a Borsnak Árpy, hozzátéve: mivel Jimmy nagyon szerette az életet, nem sírva szeretne rá emlékezni.

Árpy és György vasárnap látogatott ki testvére sírjához

Ebben egyébként az édesanyjuk, Anna néni is egyetért, aki biztos benne, hogy a fiát az Isten kegyelmébe fogadta. Vele telefonon beszéltünk, és elmondta: idősebb fia, Tihamér viszi majd ki a sírhoz. „A koronavírus-járvány nem jelenthet akadályt, nekem fontos, hogy meglátogassam a fiamat a temetőben. Nem telik el nap, hogy ne fájna az elvesztése – magyarázta a már 94 éves Anna néni.

Anna néni Cinkotán, a férje mellett akar majd nyugodni

Jimmy egy családinak épített kriptában alussza örök álmát, így a koporsója mellett az édesanyjáé is elférne, ha majd eljön az ideje, ő azonban szeretett férje mellett szeretne nyugodni. „Megvan a helyem a cinkotai temetőben a gyerekek édesapjával közös sírban” – magyarázta az idős asszony, aki mostanában egyre többet gondol az elmúlásra. „A halott a halottakhoz tartozik, az élő pedig az élőkhöz, ezért nem szoktam Imicivel beszélgetni, nem emlegetem a nevét, ha eszembe jut valami. Nem imádkozom hozzá, mert hiszem, hogy az csak Istent illeti meg. A fiamat a szívemben őrzöm. Nem tudom, mennyi időm van még hátra, de nem félek a haláltól, az Úr kezében vagyunk mindannyian. Igyekeztem becsületesen és szépen élni, erre tanítottam a gyerekeimet is” – fejezte be Anna néni, aki szintén kilátogatott az ünnepen a temetőbe.

Bors

Krisztián, Jimmy fia, Anna néni unokája a Borsnak elmondta: a nagyobb ünnepeken ő is kilátogat a temetőbe, de legszívesebben otthon gyújt mécsest édesapja emlékére. Féltem a mamámat a járványtól, ezért nem örültem neki, amikor megtudtam, hogy ki szeretne menni a kriptához, de el kell fogadnom a döntését.”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek