Létrehozva: 2020.10.26.

„Magamra még mindig haragszom” – Weisz Fanni visszatalált az édesanyjához

Anya és lánya öt év után békültek ki egymással.

Öt év után kapta vissza lányát Weisz Fanni édesanyja. Léránt Ágnes ma boldog, hogy újra mindent meg tudnak beszélni gyermekével, aki úgy érzi, sok mindent elrontott a múltban.

„Egyik napról a másikra eltávolodtam a családomtól. Utólag sem értem, hogyan hagyhattam ezt, nem találom még a választ. Anyu, a családom mindig nagyon szeretett, boldog voltam, mégis úgy éreztem magam, mint egy kismadár, aki kalitkában van, és szabadulni akartam” – árulta el a Blikknek a siket modell, akinek szavait édesanyja tolmácsolta.

„Nagyjából egy éve jött el az a pont, amikor nem bírtam tovább. Írtam anyunak, hogy szeretném meglátogatni. Amikor ott álltam az ajtó előtt, olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem, rosszul leszek. Bekopogtam, és féltem, hogy mi történik. Felpofoz? Kiabálni fog velem? Elküld? De amint meglátott, elsírta magát, ahogyan én is, és végül csak hosszasan öleltük egymást.”

Fotó: Ripost

A modell édesanyja mellett testvérével és nagyszüleivel sem tartotta a kapcsolatot. Ma már úgy érzi, ez hibás döntés volt.

„Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam. Sok évet kell bepótolnunk, szeretném elvinni a családomat mindenhova, utazni, világot látni, jóvá akarom tenni a történteket. Magamra még mindig haragszom.”

Az édesanya szerint ugyanakkor már nem kell a múlton rágódni.

 

Fanni anyukája
Fotó: Bors

„Fanni, nem kell! Ez már a múlt. A jövőbe kell tekinteni, és annak örülni, hogy most itt ülünk együtt, és minden olyan, mint régen. Hálás vagyok neked, amiért újra az életem része vagy” – mondta lányának Ágnes, aki örül annak, hogy Fanni új párja, Gergő mellett megtalálta a boldogságot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Kubatov bejelentette: Sztankovics visszatért!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd