RETRO RÁDIÓ

Különleges módon segítene a többi betegen a koronavírusos Hódi Pamela

Hódi Pamel covid tünet
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 09. 23. 16:00

A modell tünetei szerencsére enyhék, most pedig azon gondolkodik, hogy vérplazmájával segítené a többi beteget.

Nehezen viseli az immár két hete tartó bezártságot Hódi Pamela, akinek ugyan enyhék a tünetei, de úgy döntött, segítene a sorstársain.

„Az egyik barátnőm édesanyja ápolónő, tőle hallottam arról, hogy a koronavíruson átesett páciensek vérplazma-adományozással segíthetnek a többiek gyógyulásában. Utánaolvastam ennek az eljárásnak, és gondolkodtam azon, hogy szívesen segítenék” – mondta el a Metropolnak Pamela.

Fotó: Ripost/Markovics Gábor

A modell a tettével sokaknak mutathat példát, hiszen ezzel az eljárással rendkívüli módon javulnak a betegek gyógyulási esélyei.

„A plazmának az az előnye, hogy szinte azonnal hat, a beadását követő napon már jelentősen csökkennek a tünetek. Egy 20 ezer betegre kiterjesztett amerikai kutatás alátámasztja, hogy ha 3 napon belül adnak be olyan szérumot, amiben magas az ellenanyag szintje, akkor 30-35 százalékkal csökken a halálozás. Ez nagyon komoly eredmény. A beteg intravénásan kap egy adag szérumot, és szükség esetén ezt egyszer ismétlik” – mondta el korábban a Ripost-nak Dr. Lacza Zsombor, a kutatás vezetője.

Hiányzik a kislánya

Szigorúan betartja a karantén-előírásokat Hódi Pamela, olyannyira, hogy két hete egyáltalán nem hagyta el az otthonát. Pamela nehezen viseli, hogy nem találkozhat a kislányával, Natival, de már csak miatta is teljes erejével a gyógyulásra összpontosít. „Sajnos még nem tudom, meddig kell karanténban maradnom, de szerencsére azok közé tartozom, akik viszonylag enyhe tünetekkel esnek át a víruson: néhány napig végtagfájdalommal, gyengeséggel küzdöttem, és nem éreztem sem a szagokat, sem az ízeket. Most már jobban vagyok, de mivel a legutóbbi tesztem pozitív lett, még itthon kell maradnom” – mondta el a Metropolnak Pamela, aki negatív teszt után sem mer találkozni a nagyszüleivel. „Várom már, hogy mind újra együtt legyünk, egy viszont biztos: ha negatív is lesz a következő tesztem, egy ideig még biztonsági okokból nem megyek el a nagyszüleimhez, akik már idősek, és akiket nagyon féltek” – fogalmazott Pamela.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.