RETRO RÁDIÓ

Előkerült egy felvétel: elsírta magát a Fekete párduc sztárja, amikor a rákos gyerekekről beszélt

Előkerült egy felvétel: elsírta magát a Fekete párduc sztárja, amikor a rákos gyerekekről beszélt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 29. 13:00

Chadwick Boseman elsírta magát, amikor arról beszélt, két rákos kisgyerek már nem élte meg a premiert.

Alig néhány órával azután, hogy a családja bejelentette, rákban elhunyt a Fekete párduc sztárja, megjelent egy videó Chadwick Bosemanról. A felvétel a film egyik reklámkörútján készült, ahol a színpadon sírta el magát a 43 éves színész.

A színész elmesélte, hogy több rákos gyerekkel is levelezett. Amikor pedig arról kezdett beszélni, hogy két kisgyerek már nem élhette meg a premiert, könnyekben tört ki. Kollégái támogatólag megfogták a térdét, Boseman pedig percekig nem tudott megszólalni.

„A forgatás alatt végig kapcsolatban voltam velük. Tudtam, hogy végstádiumban vannak. Ők is és a szüleik is azt mondták, megpróbálnak kitartani, hogy láthassák a filmet. És ezt úgy mondták, mint amikor én azt mondom, hogy jaj, el kell mennem az edzőterembe, dolgoznom kell még ezen az akcentuson, vagy ezen a szövegrészen. Másrészt megsemmisítő élmény volt, mert elgondolkodtam, hogy létezik, hogy ilyen sokat jelent az, amit mi csinálunk? Hogy ilyen hatással van másokra?” – mondta, majd elmesélte, ez emlékeztette arra, gyerekként mennyire várta a karácsonyt, hogy milyen izgatott volt az ajándékoktól.

„És az élmény, hogy ez a két gyerek hamarabb láthatta ezt a filmet, én...” – és itt már nem tudta folytatni, mert elsírta magát. Majd néhány perc után szipogva annyit mondott: „igen, ez sokat jelentett”.

A színész ekkor már tudhatta, hogy a vastagbélrákja a negyedik stádiumába érkezett...

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.