RETRO RÁDIÓ

Keményen odavágott Csernus Imre a népszerű színésznek

Csernus Imre; Szabó Gyõzõ
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 30. 10:20

Szabó Győzőt keményen szembesítette a múlttal a pszichiáter.

Szabó Győző egy podcast műsorban beszélgetett Csernus Imrével. Ismeretségük már 25 évre nyúlik vissza, a színész ugyanis a pszichiáter páciense volt, amikor még drogozott. Szabó Győző egyértelműen állítja: Csernus mentette meg az életét.

Dr. Csernus Imre pszichiáter és Szabó Győző
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Az interjú alatt felidézik a régi emlékeket, és Csernus Imre nem hazudtolja meg magát, most is keményen kiosztja a színészt.

„Nem akartál leállni, az biztos. Aki elkezdi a szert használni, az nem gondol a következményekre. Nem gondol arra, hogyan fogja eltorzítani, mint embert. Rajtad is voltak torzulások. Nagyon sok olyan ígéretet tettél, amelyeket nem tartottál be. Sumákoltál, csúsztattál, félrebeszéltél” – mondta a doktor.

Arról is őszintén beszéltek, hogy kezdetben a színész elhatározása nem volt igazán erős afelé, hogy le akar állni a drogokkal, többször is visszaesett, Csernus ezért egyszer ki is rúgta a programból.

„Dönthettél volna úgy, hogy nem jössz be a Lipótra, de kaptál egy sakk-mattot, bezárultak előtted a kiskapuk. Megmondták neked, ha nem mégy be, ugrik egy csomó minden. Elkezdtél mérlegelni. Mondhattad volna, hogy nem mégy be. És akkor nem ülünk most itt. Akkor téged 10 éve már a kukacok szétrágtak volna” – vágta a színész arcába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.