Létrehozva: 2020.07.20.

Gregor Bernadett: Nekem édesapám volt az igazi férfiminta, magasra tette a mércét

Idén ünnepelné a nyolcvanadik születésnapját Gregor József. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes 2006 októberében hunyt el, az emlékét azonban nem feledik. Főleg nem a lánya, Bernadett, aki minden nap gondol az édesapjára.

Születésének nyolcvanadik évfordulóján gálaműsorral és koszorúzással emlékeznek Gregor Józsefre augusztus 8-án. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes közel tizennégy éve hunyt el, de szerettei, barátai és tisztelői a mai napig megőrzik az emlékét.

Az emléknapon kisebbik lánya, Gregor Bernadett is részt vesz. A színésznő a Ripost-nak elmondta: a mai napig nagyon hiányzik neki az édesapja, de az évek múlásával az elvesztése miatti fájdalmat felváltotta a hála, amiért olyan sokan szeretik és ápolják az emlékét.

Gregor József a lányával, Gregor Bernadettel
Fotó: DFP

„Sajnos korán elvesztettem a szüleimet, így elmúlt már annyi idő, hogy nem a fájdalom, hanem a hála munkál bennem. Köszönöm Szeged városának, amiért emlékeznek az édesapámra, akinek a nevét két általános iskola is őrzi. Az egyik Szegeden, míg a másik Budapest XVII. kerületében” – mondta el a Ripost-nak a Jászai Mari-díjas színésznő, aki nagyon várja az ünnepséget.

Bernadettet és az édesapját legendásan szoros kapcsolat fűzte össze: apa és lánya rajongtak egymásért, ez a kívülállók számára is világos volt. A színésznőnek a mai napig hiányoznak az édesapjával folytatott hosszú beszélgetések. Olyannyira, hogy az elvesztése óta is számos sorsdöntő helyzetben elgondolkodott azon, mit tanácsolna neki az apukája.

„Mindig eszembe jut, mit mondana, és azt is tudom, hogyan reagálna bizonyos helyzetekben. Kifinomult igazságérzettel rendelkező, szókimondó ember volt ő, és ezeket a tulajdonságait átörökítette rám. Volt olyan helyzet az életemben, amikor tudtam, hogy ő most csukná be maga mögött az ajtót, és én is így tettem: ilyenkor mindig bebizonyosodott, hogy jól döntöttem.”

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A népszerű színésznő nem tagadja, hogy híres édesapja olyan jellem volt, ami a mai világban ritkaság egy férfi esetében.

„Nekem az édesapám volt a példakép, az igazi férfiminta. Talán ez a tény is közrejátszott abban, hogy a párkapcsolataim nem alakultak szerencsésen. Ő egy olyan mércét állított, amit nagyon nehéz megugrani...” – fogalmazott Bernadett.

Főzőshow-t készítene Bernadett úgy ismerte Gregor Józsefet, mint a tenyerét, így azt is jól tudja, hogy ha édesapja most élne, hogyan ütötte volna el az időt az önkéntes karanténban. „Apukám nagyon jól értett az elektronikai kütyükhöz, ezért biztos vagyok abban, hogy ő most fent lenne az Instagramon vagy a Facebookon. Vidám, életigenlő ember volt, és meggyőződésem, hogy ezen a koronavírus okozta helyzet sem változtathatott volna. Ha élne, most főzős videókat készítene, és most talán épp Gregor József kakaspörkölt receptjét főzné a fél ország!” – árulta el nevetve a színésznő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”