Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.19.

Szívszorító, mit mondtak a magyar sztárok Benedek Tiborról

Az egész országot megrázta, amikor kiderült, hogy Benedek Tibor nem sokkal 48. születésnapja előtt tegnap hajnalban elhunyt. A gyászhír a hazai hírességeket is mélyen érintette, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok sportoló akaratereje rengeteg embert inspirált. Azok a sztárok, akik személyesen is ismerték a nagy harcost, a Ripostnak idézték fel, milyen ember is volt valójában a legenda.

Benedek Tibor, állítása szerint, sosem rendelkezett figyelemre méltó labdaérzékkel, nem is úszott kiemelkedően jól. Nem tartotta magát sem erősnek, sem okosnak, középiskolai eredményei is közepesek voltak, nem gondolta volna, hogy mondatai egyszer nagy hatással lehetnek másokra. Titka a hatalmas akaraterejében rejlett. Mindig ő volt az, aki a legjobban akarta a győzelmet, a sikert, így játékosként is, szövetségi kapitányként is mindent elért, amit csak lehetett.

Fotó: MTI

A betegséggel is nagy küzdőként vette fel a harcot, akkor is pozitív tudott maradni, amikor tudta, nagy a baj. Nem akarta, hogy bárki is gyengének, megtörtnek lássa. Végül mégsem győzhetett.

Azok a magyar hírességek, akik személyesen is találkoztak vele, azt mondták, kevés ilyen szerény és jószívű embert ismertek. Tibor imádta a munkáját és a rajongásig szerette gyönyörű feleségét, Epres Pannit és persze a gyerekeit, Ginevrát, Mórt és Barkát.

A Ripost-nak most megszólalt öt ismert sztár, hogy elmondják, milyen volt a találkozás a legendával.

Schobert Norbi: Isten most elfordította a fejét

Fotó: Markovics Gábor

A fitneszguru nem ápolt szoros barátságot Benedek Tiborral, mégis nagyon közel érezte magához a sportember személyiségét.

„Ismertem Tibort, hiszen számtalan eseményen és forgatáson találkoztunk. Olyankor jókat beszélgettünk, hiszen a sport szeretete elég közös témát adott. Mélyen megrendítette Rékát és engem is a halálhíre. Réka csak ennyit kérdezett tőlem reggel: Hol volt most Isten? Én pedig csak annyit tudtam mondani: Isten most elfordította a fejét… Igazságtalan az élet„ – fogalmazott Schobert Norbi.

Hajdú Péter: Mindenki ilyen szerelmet érdemelne

Fotó: Facebook

A műsorvezetőt mélyen megrázta a legendás sportoló tragikus halála. Péter közeli kapcsolatban volt a családdal, hiszen Benedek Tibor feleségével és sógornőjével együtt nőttek fel.

Gyakorlatilag végigkísértem Tiborék szerelmét, hiszen Epres Pannival és a nővérével egy iskolába jártunk Gödöllőn és jó kapcsolatban maradtunk az azóta eltelt évek alatt is. Nagyon megrázott a tragédia híre. Elképzelni sem tudom, mit érezhet most Panni és az egész család… Elsöprő, példás szerelem volt az övék. Olyan, amit minden ember megérdemelne” – mondta lapunknak megtörten Hajdú Péter.

Gönczi Gábor: Hihetetlenül kedves, visszafogott, igazi sportember

Fotó: Gönczi Gábor / Facebook

Gönczi Gábor 2014-ben találkozott Benedekkel egy rendezvényen. Ő volt a házigazda, a legendás vízilabdázót pedig díszvendégnek hívta meg a cég egy sikerkonferenciára. A Tények híradósa egy kétórás inspirációs beszélgetést folytatott a bajnokkal, ami óriási hatással volt rá.

Fotó: Facebook

„A két szó, ami elsőre eszembe jut róla, az a szerénység és az alázat. Egy hihetetlenül kedves, visszafogott, helyes értékrenddel bíró igazi sportember volt. Ugyanúgy elbeszélgetett a cég dolgozóival vagy a portás nénivel, mint akár velem vagy a vállalat vezetőivel. Mondott egy érdekeset, amit mindenkinek betett a tarisznyájába a beszélgetésen. Amikor Kemény Dénes felkérte, hogy legyen az új szövetségi kapitány, akkor csak annyit mondott neki: mester, én erre még nem vagyok felkészülve. Kemény erre azt felelte, sose érzi majd úgy, hogy fel van készülve, de a lehetőség jön, és meg kell ragadni. Tibor azt mondta mindenkinek, hogy eszerint éljenek: ha jön a lehetőség, ragadják meg, és ha ők akarják a legjobban, mindent el lehet érni. Sajnos, a betegséggel kapcsolatban nem így történt” – idézte fel Gönczi a találkozást, hozzátéve: sajnos, egy súlyos betegség nem korrekt ellenfél.

Kárász Róbert: Tibor mindig köztünk marad

Kárász Róbert, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke
Fotó: Sulyok László / Ripost

Kárász Róbert egy érzelmes Facebook-bejegyzésben búcsúzott Benedektől. Jól ismerték egymást, hiszen a sportlegenda gondolkodás nélkül támogatta az alapítványát.

„Drága Tibor! Ez a fénykép 2016-ban, egy őszi napon készült rólunk. Budapesten, a Liszt Ferenc téren találkoztunk, amikor a Vl. Jótékonysági Maciaukcióra készültünk” – írta a Kárász a közösségi oldalon.

A műsorvezető a Ripost-nak elmondta, hogy egy rendkívül jó embert ismert meg Benedek személyében.

„Azon nyomban felajánlotta, hogy a bajnokcsapattal aláírat egy vízilabdát, valamint az egyik mackóját. Egy fantasztikus sportoló, és fantasztikus ember volt. Mindig köztünk fog maradni” – mondta szomorú hangon lapunknak Kárász.

Pachmann Péter: Sosem felejtem el, amikor zokogni láttam őt

Fotó: TV2

Pachmann Péternek 2013-ban adatott meg, hogy interjút készíthessen Benedek Tiborral, de a legendás sportember már sokkal korábban felkeltette a figyelmét. 1992-t írtunk, a barcelonai olimpia évét.

Atlanta, 1996. július 27.
Gerendás György (j) edző Benedek Tibort (b) vigasztalja a Magyarország-Spanyolország vízilabda mérkőzés után a XXXVI. nyári olimpián. A mérkőzést a spanyol csapat nyerte, így ők jutottak a döntőbe.

Fotó: Földi Imre / MTI

„Nem volt jó eredményünk az olimpián, de rögtön feltűnt, hogy a korábbi nagy nevek között ott van egy fiatal, fekete hajú csikó, aki lejátssza és leússza a mezőnyt. Ő volt Benedek Tibor. Négy évvel később jött az atlantai olimpia, amikor negyedikek lettünk, kikaptunk a döntőbe jutásért zajló meccsen. Azt láttam, hogy amíg a többiek kiúsztak a csapathoz a medence szélére, ez a fiatal, nők bálványa típusú, bivalyerős srác kimászott egy rajtkőre és zokogni kezdett. Annyira akarta a győzelmet és annyira fájt neki, hogy férfi létére nem tudta visszatartani a könnyeit. Azt mondtam, ebből a fiúból még lesz valaki, mert aki ennyire akar nyerni, az biztos sikeres lesz. Négy év múlva megnyugodtam, mivel 2000-ben, Sydney-ben gyönyörű játékkal bezsebeltük az olimpiai aranyat. Úgy, hogy a két olimpia között Tibort különböző, mondvacsinált okokból eltiltotta a nemzetközi szövetség. Mégis, amikor visszatért, fantasztikusan játszott. Nagyon boldog voltam” – kezdte a Ripost-nak Pachmann, aki azt is felidézte, milyen volt személyesen találkozni a legendával.

„Erre az interjúra 2013-ban került sor, amikor Tibor már szövetségi kapitányként világbajnoki címre vezette a magyar válogatottat. Akkor már annyi mindent elért, hogy bárhogy viselkedhetett volna, bármit megtehetett volna, ő mégis végtelenül szerényen és kedvesen viselkedett. Kezet fogott, szelfizett mindenkivel, tűrte, hogy az egész stúdió körberajongja. Az a fajta végtelen alázat áradt belőle, ami valóban fantasztikussá tesz egy embert. Mindenkinek adott autogramot, mindenkihez volt egy kedves szava. Kicsit Wichmann Tamás jutott róla eszembe” – mondta szomorúan a Mokka műsorvezetője.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek