Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.04.

Megrázó részletek Szilágyi István meggyilkolásáról

Szilágyi István szörnyű gyilkosság áldozata lett, pedig sokáig úgy tűnt, végre rendeződik sorsa! A méltatlan körülmények között élő színész omladozó házát elkezdték felújítani, rendszeresen hordták neki és feleségének ételt az önkéntes segítők, nagyokat sétáltak vele a kertben. Május 3-án hajnalban azonban minden megváltozott. Információink szerint saját fia volt az, aki agyonverte egy kalapáccsal.

Szirénázó rendőrautók lepték el vasárnap reggel azt a csendes, XVII. kerületi utcát, ahol Szilágyi István élt feleségével, Jolánnal és 49 éves fiával, Péterrel.

Fotó: Ripost

Az utcát teljesen lezárták, senki nem juthatott be. A Ripost helyszínen lévő munkatársának azonban sikerült megtudnia, mi történt a szörnyű reggelen. Lapunknak a színész házával szomszédos kisbolt eladója vallott remegő hangon. Nevét és arcát nem vállalta.

„Szilágyi művész úr felesége, Jolán vasárnap korán reggel szaladt be hozzánk lélekszakadva. Kiabált, hogy segítsünk, hívjuk a rendőröket, mert óriási baj történt náluk. Azt mondta, a fiánál, Péternél elpattant egy húr és egyszerűen képtelenség leszedni Istvánról. Én nem mertem közbeavatkozni, de azonnal értesítettem a rendőrséget” – mondta sóhajtva a Ripost-nak az asszony.

A boltos hozzátette, a gyilkosság sajnos borítékolható volt, a fiú ugyanis már több olyan dolgot is tett, ami tragédiával végződhetett volna. Nem egyszer gyújtott óriási máglyát a ház udvarán, egyszer a tűz a kisboltra is majdnem átterjedt, csak a tűzoltóknak köszönhető, hogy nem vált minden a lángok martalékává. Ezt Szilágyi szomszédja is megerősítette lapunknak, hozzátéve, hogy Péter egy kalapáccsal verte agyon az apját.

„Péternek mindig voltak sötét pillanatai, ezt mi, szomszédok is érzékeltük, így csak idő kérdése volt, mikor következik be egy szörnyű tragédia. A legutóbbi nagyobb balhé három héttel ezelőtt történt. Ekkor is óriási tüzet gyújtott, félő volt, hogy az egész lakóközösség leég” – sóhajtott a szomszéd.

Fotó: Ripost

Sajnos a szörnyű gyilkosságnak voltak előjelei, nem ez volt az első eset, hogy Péter agresszíven viselkedett a színésszel. Már 2017 júniusában úgy megverte Szilágyit, hogy több bordája is eltört. A bíróságon aztán mindketten tagadták a dolgot és ragaszkodtak ahhoz, hogy baleset történt. Ennek ellenére Pétert elítéltek, két év fegyházbüntetést kapott, melyet büntetlen előélete miatt három évre felfüggesztettek, 2018 januárjában szabadult. Ezt követően visszaköltözött az apjához, de ugyanúgy bántalmazta, mint eddig.

Ezen pedig a mostani koronavírus-járvány miatti bezártság sem segített, hiszen így még több időt töltött a fiával. A színész félt, de nem mert szólni a rendőröknek. Ezt Baricz Dezső, a a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője is megerősítette a Ripost-nak. Ő már hónapok óta rendszeresen járt a színészhez segíteni, és érezte, hogy baj lesz.

„Utoljára pénteken mentem át hozzá takarítani, nagyon örült nekem, úgy ölelt, mintha a saját gyermeke lennék. Sajnos többször is előfordult, hogy a fia csúnyán megverte, de mindig azt mondta, hogy elesett, nem beszélt a problémáról. Nagyon félt a fiától. Szomorú, hogy senki nem tudott rajta segíteni. Nekem most az a legfontosabb feladatom, hogy a gyászoló feleségnek szállás biztosítsak vasárnap éjszakára, hiszen nem mehet vissza a szörnyű emlékeket őrző házba” – nyilatkozta Dezső.

A lakóközösség és az egész ország megdöbbenve áll a borzalmas gyilkosság előtt.

A rendőrség elfogta a gyilkos fiút A Ripost megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát. A következő választ kaptuk: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK Életvédelmi Osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom