Létrehozva: 2020.03.30.

Egyre nehezebben bírja: anyagilag és lelkileg is megviseli a bezártság Kökény Attilát

Az énekes felkészült arra, hogy a jelenlegi helyzet akár hónapokig is eltarthat, és hiába szokta meg az elmúlt harminc évben a rengeteg munkát, most egy ideig nem léphet színpadra.

Kökény Attilát is megviseli az ideiglenes munkanélküliség és a kényszerű otthonmaradás.

Az énekes nem szeret lazsálni, éppen ezért nehezen tűri a bezártságot, főleg, hogy rengeteg koncertjét le kellett mondania.

Fotó: Markovics Gábor

„Most tudatosult bennem, hogy ha ez a járvány június-júliusban tetőzik, akkor mikor fogok színpadra állni. A legrosszabb, hogy nem dolgozhatok, pedig immáron közel harminc éve minden hétvégén mentem valahova fellépni. A tudat, hogy a járvány hosszú hónapokig fog tartani, megvisel, ahogy az anyagi része is, hiszen egy nap alatt vesztettük el sokan az állásunkat” – mondta el a Mokkában Attila, aki a családjával együtt minden óvintézkedést betart.

A boltba csak az énekes jár le egyedül, maszkban és gumikesztyűben. Attila a két hónapos unokáját sem láthatja személyesen, csak videótelefonon tartják a kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter