RETRO RÁDIÓ

Életmentő műtéten esett át a népszerű magyar zenész, amputálták a lábát

Életmentő műtéten esett át a népszerű magyar zenész, amputálták a lábát
Elekes Judit
Szerző
Elekes Judit
Létrehozva2020. 03. 03. 08:40

Éppen egy évvel azután, hogy elvesztette a szeme világát, kórházba került Demeter György. A népszerű zenész akkor egy hónappal később visszanyerte a látását, súlyos betegsége miatt azonban most életmentő beavatkozásra volt szüksége: térd alatt amputálták a bal lábát.

Amputálni kellett Demeter György lábát. Az XL Sisters alapítója, Keresztes Ildikó jó barátja évek óta küzd a különböző betegségekkel: ahogy a Ripost arról korábban beszámolt, hét éven át tartó szembetegsége annyira elhatalmasodott, hogy tavaly februárban elveszítette a látását.

Akkor úgy tűnt, már sosem nyeri vissza a szeme világát, egy gyógyszernek köszönhetően azonban egy hónappal később újra látott. Elhivatottságát jól bizonyítja, hogy látás nélkül is folytatta a zenélést.

Fotó: Facebook

„Vakon sem hagytam abba a zenélést, hiszen a zenekarom tagjai mindvégig segítettek és kitartottak mellettem” – mondta el a Ripost-nak tavaly márciusban Demeter György.

Idén újabb csapás érte, amikor az orvosok közölték vele, hogy már nem a látása, hanem az élete a tét. Ezért a napokban komoly műtéten esett át, aminek során térd alatt eltávolították a bal lábát.

Jó barátai, Keresztes Ildikó és Bencze Attila hétvégén meglátogatták őt a kórházban, ahonnan fotót is közzétettek: arra kérték az ismerőseiket, hogy egy kölcsön-kerekesszékkel segítsenek a zenészen.

„Úgy tudom, addig kell neki a kerekesszék, míg nem készül számára egy műláb, hiszen ő járni szeretne, zenélni, ahogy korábban” – árulta el a Ripost-nak az énekesnő.

Ildikót több, mint három évtizedes barátság fűzi a zenészhez. 1985-ben kezdtek el együtt dolgozni, amikor Demeter megalapította a Pick-Nick nevű zenekart, ami később Rózsaszín Bombázók néven futott tovább, és akikkel 1988-ban Siófok város különdíját nyerték el az Interpop Fesztiválon. Ildikó a Ripost-nak elárulta, aggódott a látogatás miatt, ami aztán – hála Demeter György humorának – nagyon jó hangulatban telt.

„Szombaton voltam bent nála, és bevallom, egy kicsit szorongtam a látogatás előtt, de hála az égnek Gyuri rögtön feloldotta a helyzetet. Hiába ment keresztül rengeteg nehézségen, még mindig olyan életvidám és jó kedélyű, mint amikor megismertem őt. Nagyon jó hangulatú beszélgetést folytattunk, végig viccelődött, ezáltal inkább ő segített rajtam azzal, hogy feloldotta bennem ezt a szörnyűséget” – mondta el a Ripost-nak az énekesnő.

„Maga mesélte el, hogy ez a műtét életmentő volt, tehát, ha nem történik meg, akkor már nem beszélgetnénk... Úgy érzem, hogy most már minden rendben lesz, és ugyanúgy zenélhet és élhet még hosszú évtizedekig, ahogy eddig” – fogalmazott Ildikó.

Fiatalkora óta cukorbeteg A zenész fiatalkora óta küzd a cukorbetegséggel, korábban az egyik lábujját már levágták, ráadásul vesebetegségben is szenved. A sors ajándéka, hogy feleségét, Juditot akkor ismerte meg, amikor tavaly megvakult: a nála 24 évvel fiatalabb nőt nem érdekelte, hogy György nem lát, rögtön egymásba szerettek. Mint kiderült, Judittal évtizedek óta ismerik egymást: Demeter 1992-től évtizedekig volt Demjén Ferenc vokalistája, az asszony szülei pedig rajongóként számos Demjén-koncertre elvitték a lányukat. Sokáig elmentek egymás mellett, végül azonban győzött a szerelem, és boldogabbak, mint valaha.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.