5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megrázó, ezért nem ünnepli a születésnapját Cserhalmi György

Cserhalmi György
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 02. 19. 10:30

A nemzet színésze február 17-én lett 72 éves, de sajnos nem az ünneplésről szólt a napja.

Szomorúan telt a születésnapja Cserhalmi Györgynek. A nemzet színésze hétfőn töltötte be 72. életévét, de a nagy ünneplés elmaradt. Cserhalmi a Ripost-nak árulta el, miért döntött úgy, hogy lemond a bulizásról és csendesen, egyedül tölti az évfordulót.

Fotó: Profimedia

„Amióta az édesanyám elhunyt, nem ünneplem a születésnapomat. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy lenne miért. A barátaimat, rokonaimat is megkérem arra, hogy inkább ne köszöntsenek fel. Amikor anyukám még élt, mindig felhívtam ezen a napon, hogy megköszönjek neki mindent, amit értem tett. De most már nem hívok senkit” – mondta a Ripost-nak szűkszavúan Cserhalmi, aki nemrég filmes életműdíjat kapott.

Egészségi állapotáról is kérdeztük a színészt, ám arról nem szeretett volna nyilatkozni. Ahogy arról a Ripost már korábban beszámolt, Cserhalmi az elmúlt években megjárta a hadak útját. Négy műtéten is átesett. Elsőre a bal térdébe kapott protézist, majd a gerinccsatornáját kellett szűkíteni. Amikor már arra gondolt vége kanosszajárásnak, három csigolyáját cserélték ki, sőt, új térdkalácsot is kapott.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.