RETRO RÁDIÓ

Keith Richards teljesen megváltozott: először a piát, most a cigit is letette

Keith Richards teljesen megváltozott: először a piát, most a cigit is letette
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 07. 22:50

A Rolling Stones sztárja 76 évesen úgy döntött, felhagy a dohányzással.

Úgy tűnik, rájött az egészséges életmód előnyeire a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards. Két éve letette a piát (jobban mondva megpróbált visszavenni az adagból), most pedig azt nyilatkozta, 76 évesen a dohányzást is abbahagyta.

Fotó: AFP

A gitáros megjárta a poklot is, mint mondta, nehezebb leszokni a nikotinról, mint a heroinról.

„Mick és én is úgy érezzük, hogy az utolsó turnénkra oda kell raknunk magunkat, ezért kénytelen voltam változtatni” – mondta Richards. A Rolling Stones májusban folytatja a No Filter Tour koncertsorozatot, ezúttal San Diegóban lépnek fel.

A zenész saját bevallása szerint 2019-et betegen kezdte, mivel az előző év decembere „egy összefolyó hatalmas bulivá” vált, miután akkor ünnepelte születésnapját és 35. házassági évfordulóját is. Ekkor határozta el, hogy megpróbál egészségesebben élni.

„Ez nem azt jelenti, hogy ha találkozunk egy bárban és megkérdezed, hogy kérek-e inni valamit, akkor nemet mondanék. Csak azt, hogy már nincs a mindennapi menüben” – magyarázta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.