RETRO RÁDIÓ

Megható pillanatok, így emlékeztek Gesztesi Károlyra a színésztársai

Megható pillanatok, így emlékeztek Gesztesi Károlyra a színésztársai
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 30. 05:10

Hatalmas ovációval tisztelgett a közönség Gesztesi Károly emléke előtt a Páratlan Páros előadásán. A Bánfalvy Stúdió színészei sem feledkeztek el egykori kollégájukról, Harmath Imre megható beszédet mondott, és a tapsrendnél is üresen hagyták a színészlegenda helyét.

Hétfő este lépett először színpadra a Bánfalvy Stúdió társulata Gesztesi Károly nélkül. A színészek a Páratlan Páros című darabot mutatták be az új szereposztásban, amelyben a tragikus hirtelenséggel elhunyt művész karakterét Beleznay Endre személyesítette meg. Ahogy korábban a Ripost megírta, a stúdiónak nagyon nehéz dolga volt, hiszen Gesztesi Károly három darabban is főszerepet játszott, ám egyikben sem volt váltótársa. Így a társulatnak egyik pillanatról a másikra kellett megneveznie, kik azok a színészek, akik átveszik a szerepét.

Az előadás ennek ellenére igencsak jól sikerült, ez pedig nem is csoda, hiszen a társulat minden egyes tagja arra törekedett, hogy a színészlegenda emlékét méltón megőrizzék. Többek között azért is, mert a Mosonmagyaróváron játszott darab Gesztesi kedvenc előadása volt. Lapunknak Beleznay Endre mesélte el, milyen volt a hangulat, és miként emlékeztek meg a művészről.

Fotó: Bánfalvy Stúdió

„Kedves emlékekkel tértünk haza Mosonmagyaróvárról. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, mert bár az előadás nagyon jól sikerült, Karcsi nem volt már velünk. A Páratlan Páros nagy sikert futott be vele, most pedig én álltam helyette színpadra. Az előadás előtt Kiss Ramóna megkérdezte tőlem, hogy izgulok-e, és bár általában nem szoktam, ez most tényleg más volt...” – kezdte lapunknak Beleznay, aki három előadásban is együtt játszott Gesztesivel. A színész úgy érzi, az, hogy a kollégája szerepét eljátszhatja, hatalmas megtiszteltetés a számára, de egyben mérhetetlenül nehéz feladat is, főleg először. Ennek ellenére a közönséggel együtt megható pillanatokat éltek át, együtt emlékeztek a tragikus hirtelenséggel elhunyt művészre.

Száraz Dénes ötlete volt, hogy a tapsrendnél hagyjuk ki Karcsi helyét, ezzel tisztelegve az emlékének, Harmath Imre kollégám pedig mondott pár szép szót. Megható pillanatok voltak ezek... A közönséggel együtt emlékeztünk! A színészek többsége megkönnyezte ezeket a pillanatokat a háttérben” – árulta el Beleznay, aki a mai napon is színpadra lép Gesztesi szerepében.

A Bánfalvy Stúdió vezetői úgy érzik, összességében nagyon jól sikerült az előadás, és bár Gesztesi Károly pótolhatatlan, a színészeknek sikerült megugrania ezt a nehéz feladatot. Ezzel pedig a közönség is egyetértett, a visszajelzések alapján igazán megható, és egyben hatalmas siker volt az első Páratlan Páros előadás a színészlegenda nélkül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.