Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.03.

Nehezen viselte a szakítást Suzy: éjszakákat sírt át Jolly miatt

A házaspár még nem adta be a válókeresetet.

13 év házasság és rengeteg drámai fordulat után Suzy és Jolly lezárták a kapcsolatukat. A mulatós zenész azóta egy fiatal lány, Barbara mellett találta meg a boldogságot, Suzynak azonban nem ment ennyire könnyen a szakítás. Az énekesnő éjszakákat sírt át férje miatt, és bár reménykedett az újrakezdésben, rá kellett jönnie, hogy le kell zárnia a múltat.

Fotó: TV2

„Nagyon nehéz volt lezárni ezt a 13 évet, elengedni, tudomásul venni, hogy már soha nem leszünk egy család. Fél évvel ezelőtt, amikor Jolly elköltözött, padlóra kerültem, csak a szüleimnek, a testvéremnek és pár barátomnak köszönhettem, hogy egyáltalán túléltem. Éjszakákat sírtam át, de ők tartották bennem a lelket” – mondta a Blikknek Suzy, aki kislánya miatt nem engedhette meg magának, hogy összeomoljon teljesen. Végül fél év után visszafogadta Jollyt, ám ekkor következett az újabb csalódás.

Igen, elhittem neki, hogy engem szeret, és a családot választja, de hamar kiderült, hogy jóvátehetetlenül elromlott minden. Amikor 100 szál vörös rózsával Jolly visszatért hozzánk, még nagyon akartam újrakezdeni, a bennem feszülő fájdalom ellenére. Fellángoltak a régi érzések, de ez inkább a szép múlthoz, ahhoz a férfihoz való ragaszkodás volt, akit egykor megismertem. Egyikünk sem kezelte jól ezt az újrakezdést. A második csalódástól még jobban padlóra kerültem, de most már tudom, ez a pofon kellett ahhoz, hogy lezárjam a múltat és belássam: végleg vége!” – vallotta be Suzy, aki inkább már csak a saját és kislánya jövőjére koncentrál. Az énekesnő megvalósította egyik régi álmát is, és egy édességboltot nyitott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom