RETRO RÁDIÓ

Gyászol Korda György: így emlékszik Karel Gottra

Gyászol Korda György: így emlékszik Karel Gottra
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 10. 03. 06:00

80 éves korában hunyt el a népszerű cseh énekes.

A ČTK cseh hírügynökség információi szerint 80 éves korában elhunyt Karel Gott. A Kelet Sinatrájaként elismert énekes halála a hazai sztárvilágot is megrázta. Főként Korda Györgyöt, aki szinte rajongással tekintett Gottra. Az eMeRTon-díjas énekes a Ripost-nak elárulta, sokáig reménykedett, hogy a művész felépül, de egy ideje sejtette, hogy komoly a baj, hiszen Gott teljesen elzárkózott a külvilág elől.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Annyira szíven ütött ez a hír, mintha valamelyik közeli ismerősömet, kollégámat vesztettem volna el. Karel Gott nagyon nagy művész volt, a szó legszorosabb értelmében, és ilyet ritkán lehet mondani ebben a műfajban” – kezdte a Ripost-nak Korda, majd hozzátette: hálás, hogy Magyarországon ő vihette sikerre a Lady Carneval címűt számát, és együtt állhatott színpadra a művésszel.

„Az egész pályafutásomat végigkísérte az ő szereplése, meghatározó alakja volt az én karrieremnek. Hatalmas megtiszteltetés, hogy azt a slágert, amit ő vitt sikerre, én énekelhettem el a magyar közönségnek. Nagyon bánatos vagyok, de ezentúl, minden alkalommal, ha a Lady Carneval című dalt énekelem, mindig az ég felé fogok fordulni” – mondta az énekes.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.