RETRO RÁDIÓ

Ezt tette Elton John, amikor közölték vele, hogy még aznap meg fog halni

Elton John Aids Foundation - A Midsummer Party - Antibes
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 06. 13:50

A sztárnak az orvosok szerint csak órái voltak hátra, de ő csak egy dologért imádkozott végig.

Súlyos fertőzéssel küzdött prosztatarák-kezelése után Elton John. Élet és halál között lebegett.

Fotó: Profimedia

A sztár dél-amerikai turnéján betegedett meg, amikor is azonnal intenzív osztályra szállította őt a mentő, és közölték férjével: alighanem ezek már Elton John utolsó órái, fel kell készülni a legrosszabbra.

Maga a sztár szórványosan volt csak magánál, kisebb-nagyobb kiesésekkel, és közben végig azért imádkozott, hogy még egyszer az életben láthassa fiait, legyen ideje tőlük elbúcsúzni.

Valóban közel volt ahhoz, hogy meghaljon, de végül 11 nap kórház és több mint 2 hét otthoni ápolást követően újra képes volt lábra állni.

„Ez az élmény mindent megváltoztatott bennem” – fejtette ki.

Elton John 2017-ben, a felépülése után visszatért koncertezni, és fiaival is találkozott, Zachery-vel és Elijah-val.

A legenda jelenleg az emlékturnéját tartja, ami várhatóan 2020 végéig folytatódik – írja a Daily Star.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.