tóth gabi
Sikeres élet állt Csuja Imre fia előtt. A fiút szeretetteljes családi és baráti légkör támogatta, mégis hasonló módon hunyt el, mint tizenhat évvel korábban a bátyja.
Mindenki, aki ismerte, szerette Csuja Imre kisebbik fiát, Bencét, a fiatal férfi mégis eldobta magától az életet. A 29 éves fiú éveken át küzdött a démonaival, jóllehet, látszólag minden adott volt az életében.
„Jóképű volt, a lányok kedvence, mégsem szállt a fejébe a dicsőség, mindenkihez volt egy kedves szava. Amolyan szomorú bohóc volt: sokat nevetett és viccelődött, mégis látszott, hogy belül küzd a démonaival, talán jobban, mint egy átlagos kamasz. Ez nem is meglepő, hiszen kicsi volt még, amikor borzalmas tragédiát kellett átélnie: bátyja, Gergő, akire felnézett, és akivel imádták egymást, önkezével vetett véget az életének. A család addigi élete egyik napról a másikra megváltozott, az elviselhetetlen fájdalmat fiatalon kellett átélnie és a szerető családi légkör ellenére örökre nyomot hagyott benne” – mondta a fiú egyik volt iskolatársa
Erre utalt egy korábbi eset is: a Ripost megtudta, hogy Bence gimnazista korában egy időre kimaradt az iskolából, mert idegösszeomlása volt. Végül visszatért a szerető közegbe, és nagy terveket kezdett szövögetni, úgy tűnt, újult erőre kap. Zenésznek készült, ám végül nem találta meg a számításait, ezért felnőttként egy ideig hangszerkészítéssel foglalkozott.
Édesapja, Csuja Imre mindenben támogatta őt, amiben csak tudott, segített neki. Bence így több olyan produkcióban is mindenesként dolgozott, amiben édesapja is szerepelt, de másoknak is szívesen segített. Varga Viktor énekes jó viszonyban volt Bencével, akivel sok közös barátjuk volt. Az énekes szerint Bence underground művész volt, akikre jellemző, hogy nagy érzelmi végleteket élnek meg.
A gyászterapeuta szerint egy ilyen tragédia után a hozzátartozók rögtön magukat kezdik hibáztatni. Ez természetes folyamat, de a szülőknek idővel be kell látniuk, hogy nem tehettek semmit.
„Nem mindig lehet mindent előre látni. Van, amikor az ilyen tetteket megelőzi egy komoly szenvedés, egy beszűkült tudatállapot, amikor az ember már csak a negatívumot, a fájdalmat és a kilátástalanságot látja. Ebbe már nem tud senki beleavatkozni. Sokszor azt kérdezik maguktól a hozzátartozók, hogy miért nem gondolt ránk, hogy mekkora fájdalmat okoz a tettével? Azért nem gondolt, mert neki valószínűleg nagyon nehéz volt már élni” - mondta el Révész Renáta Liliána gyászterapeuta.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!