3 éve

"Lejárt az időnk": üzente vőlegénye Gaál Noéminek: itt a tévés válasza

A sztárpár 14 év után tett pontot a kapcsolatuk végére. Ám úgy tûnik, a csinos mûsorvezetõ reménykedett a folytatásban.

Noha Gaál Noémi szerint nem engedték el egymás kezét egykori vőlegényével, Maloveczky Miklóssal, és még végleges szakításról sem beszélt az időjós, a férfi májusban a Bors hasábjain üzente meg, hogy  nem hisz kettejük újrakezdésében.

"Nekünk ennyi év volt megírva. Átalakultunk, lejárt az időnk" - mondta el akkor őszintén Miklós. Az üzenetre Gaál Noémi most a Best magazinban válaszolt.

"Miki pontot tett a történet végére. Megjelent a sajtóban két nyilatkozata, amiben tulajdonképpen nyilvánvalóvá tette, hogy ne bízzak ebben."

Ennek tudatában én is változtattam egy kicsit, ami nem azt jelenti, hogy hátat fordítottam neki, inkább megértettem őt.

"A szakításunk utáni úton ő picit gyorsabban haladhatott, elköltöznie is neki kellett az otthonunkból" - magyarázta az időjós, aki borzalmasan nehéz hónapokat tudhat maga mögött, mégis úgy érzi, már nyitott egy új kapcsolatra.

Amint a %Ripost% is beszámolt róla, 14 év után ért véget a sztárpár kapcsolata. A döntést közösen hozták meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mérgező élelmiszereket hív vissza a Lidl, ne egye meg azokat!

origo.hu

Csalók élnek vissza Tóth Gabi nevével

life.hu

Magyarország Szépe: Így festett Sarka Kata és Rogán Cecília a tábor nyitónapján

origo.hu

Ezzel próbálja felidegesíteni volt feleségét L.L. Junior és fiatal barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 1.: a Nyilasnak szerencsésen indul a hónap, a Szűz vidám

ripost.hu

Megtámadták Opitz Barbit az egyik budapesti plázában

ripost.hu

Sikertelen csúcstámadás, öt serpa hozta le a hegymászó holttestét

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

Hős vagy felelőtlen? Így reagáltak a sztárok Suhajda Szilárd halálára

LELKIZŐ

L. L. Junior pelenkázós videóval bizonyítja, hogy jó apa

LELKIZŐ

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

LELKIZŐ

Szandi gyászol: „Amikor megkaptam a hírt, hosszú percekig sírtam”

LELKIZŐ

Gyermeke sírására riadt az éjszaka Molnár Guszti exfelesége, kórházba kellett vinni

LELKIZŐ

Lang Györgyi búcsúztatója: itt vannak a részletek

LELKIZŐ

Új szerelméről mesélt Csősz Bogi: "Nem volt célom, hogy párkapcsolatot találjak"